"Bácsalmási történet
2004.02.13. péntek, 04:54
Népszabadság
Az egykori bácsalmási állami gazdaságban valószínűleg nemsokára véget ér egy korszak. A hosszú időn át kiemelkedően sikeres cég a rendszerváltás után tizennégy évig meg tudta őrizni dolgozói biztonságát: a munkahelyek többségét, a szakmai teljesítmények rangját, a közös teljesítménnyel felhalmozott szellemi és anyagi vagyont. Többször próbálták „racionalizálni”: megbontani a korábban kialakult egységét, hogy hol a politikai, hol a magántulajdonosi logika szerint működjék tovább – másféle teljesítménnyel, kevesek hasznára. Eddig azonban a helyi közösség összefogása és taktikus ügyessége mindig megmentette a céget.
Sok irigyük is volt emiatt. Másutt ugyanis a sorsfordító változások már közvetlenül a rendszerváltás után megindultak. A menedzsmentet válaszút elé állították: vagy a tulajdonost képviseli a munkavállalók ellenében, vagy útilaput kötnek a talpára, és keresnek olyan vezetőket, akik vállalják a korábbi rendszer megtörését, az ott dolgozók költségtényezővé degradálását. Kevés helyen voltak képesek az egyensúlyt megtartani: a tulajdonosnak megadni, ami a tulajdonosé, közben, teljesítményt követelve bár, de megvédeni a dolgozói érdekeket.
A legtöbb helyen az első konfliktusok idején klikkekre szakadozott a közösség. Úgy látták, együtt nem boldogulhatnak tovább, külön-külön azonban többre vihetik, mint addig. A meghatározó emberek külső támogatókat kerestek egymás ellenében. Mindenki hordta szét, amihez hozzáfért. A bácsalmásiak előtt lassan tíz éve sokkoló példa a valaha hozzájuk mérhető Kunbajai Állami Gazdaság sorsa: ami ott volt, biztosan változtatásra szorult, de nem megváltozott, hanem a változások örve alatt megszűnt, semmivé lett. Semmivé lett a biztonság, és semmivé lett a teljesítmény. Az egykor szorgalmas és hozzáértő emberek várják a segélyt, és arról pusmognak, hogy holmi ügyes csalók fagykártámogatást vesznek föl a rég kiszáradni hagyott szőlőtáblákra.
Bácsalmáson most ismét megindult egy racionalizálási hullám. Százötvenmillióval kell visszafogni a bérköltségeket – elbocsátani, vagy fizetést csökkenteni. Amikor legutóbb ott voltam, fásultságot éreztem a kisvárosi képviselő-testület rendkívüli ülésén. Mintha sokan úgy érezték volna: nem az járt jobban, aki nyert 14 évet, s ha okos és erős lesz, nyerhet még újabbakat, hanem az, aki már régen túl van az egészen; a tanyája udvaráról nézi elbutulva, hogyan veri föl a gaz azt a szőlőt, amelyet valaha a két keze munkájával telepített.
Tanács István"