Szeretném megosztani veletek azt a fontos dolgot, amin mostanság tényleg nagyon komolyan gondolkodom. Olyan sok negatív példa van körülöttem, és annyira komoly dolognak érzem azt, hogy nagyon sok szülő és nagyon sok anya elrontja a gyereknevelést. Sajnos nagyon sokszor helyrehozhatatlanul.

Olyan értelmes és értékes emberek, szülők, anyák akik tényleg komolyan veszik a gyereküket. Tényleg mindent megtesznek értük, és történik valami hétköznapi dolog, amiből rájön az a szülő, hogy ....

Nagyon keveset beszélnek az emberek és a médiumok arról, hogy az anyák élete és munkája mennyire fontos és mennyire nehéz. Főleg idegileg az. Mert ráhagyni a gyerekre mindent, az a legkönnyebb megoldás. Az apa is létszükséglet a gyermek számára, de egy életre meghatározza az ember lelkét és érzelemvilágát, hogy milyen a kapcsolata az anyjával. Azonban az anyák közül nem mindenki tud rendszeresen kikapcsolódni és feltöltődni lelkileg. Ez pedig nagyon-nagyon fontos. Mert csak úgy tudja a gyermekét valóban megérteni a szülő, és valóban odafigyelni rá, ha van érzelmi tartaléka, amiből adni tud.

Egy fáradt asszony, akinek semmi öröm nincs az életében, és semmi sikerélménye nincs, nem tudja igazán odafigyelve, sok-sok szeretettel elhalmozva nevelni a gyerekeit. Hanem csak leveri a gyereken a saját örömtelenségét, és szegény gyermek a csillagot is lehozhatja az égről, az sem lesz elég az anyának, hogy igazán szeresse és elismerje őt.

Szerintem nem használok nagy és patetikus szavakat, ha azt írom: meg kell tanulnunk mindannyiunknak ( és ezt magamnak is írom ) varázsolni. Azért, hogy olyan gyermekkort tudjunk adni a kis csemetéknek, hogy aztán ha felnőttként kell majd helytállniuk, akkor ebből az emlékeikből a kis tarisznyájukban legyen sok-sok kincs, érték, és vidámság.

Miközben persze mi is éljük az életünket, kudarcaink vannak, anyagi gondok, problémák a munkahelyen, a házasságban viták és nehézségek. "Mi is emberek vagyunk", szeretnénk boldogok lenni. Nem könnyű ebben a rohanó életünkben szivárványt festeni az égre egy beteg kisgyermek ágyánál, vagy megértően odafigyelve barátként beszélgetni egy tini lánnyal, aki pikírt és csak azért lázad ellenünk, mert nem tudja eldönteni, hogy merre menjen. Miközben - úgy tapasztaltam, - szeretné ha nagyon szeretnénk Őt és el tudnánk fogadni olyannak, amilyen. Mert csak ez tudná Őt abban segíteni, hogy még jobb lehessen, és megtalálja önmagát.

Alázat kell hozzá, szerintem. No és persze tényleg varázsolni kell.

"Szeretet az, ha az egyik a másikát repülni hagyja, s ha az zuhanni kezd, fél szárnyát odatartja. "

Ngyon őszíntén kívánom, hogy mindannyiunknak sikerüljön !!