A magyar gazdaság produktumának (GDP) 40-45%-a folyik át az állami költségvetésen. Más metszetben nézve a termelés jelentős hányada (főleg a multik révén) exportra kerül. A piackutatás azért nem megy, mert nincs rá szükség. A belföldi értékesítésben sikeres vállalkozások nem a piacot kutatják, hanem megkeresik azt a döntéshozót, akit meg kell vesztegetniük az üzlet elnyeréséhez. Érdekes magyar sajátosságnak tartom, hogy nemcsak az államigazgatás, hanem a magánszféra rendelésfeladói is megvehetők, tehát az ún. tulajdonosi szemlélet még magáncégeknél sem érvényesül.
Kíváncsian várom, hogy az EU-csatlakozás nyomán változik-e a magyar sikerrecept, előtérbe kerülnek-e a valódi hasznossági tényezők (ár, minőség, határidő) vagy marad a vevő "érdekletté tételének" primitív gyakorlata.
Ezen múlik, hogy görög vagy ír utat járunk-e be.

Még egy megjegyzés a kenőpénzekhez: durva számokkal kifejezve a gazdasági fejlettségünk az EU-átlag fele, a bérszínvonal pedig a harmada. A gazdaságban nincsenek csodák, ez a különbség valahol eltűnik. Szerintem pont ennyi a vesztegetési összeg egy évben (tehát kb. a bérköltségek fele).