"Pl. az örökmozgókészítők esetén ez így néz ki: a fizikus tudja, hogy az adott javaslat nem működhet, mert a felhasznált mechanizmusok olyanok, amelyekre bizonyíthatóan igaz az első és a második főtétel."

Az "örökmozgó"-készítők legnagyobb hibája az szerintem, hogy nem dokumentálják le rendesen azt amit legyártanak. Már ha van pénz a legyártásra. Ezeket a "gépeket" nehéz úgy megépíteni hogy a mérések közben annyi paraméterüket lehessen megváltozatani amennyit csak lehet.
Mikor aztán ESETLEG, ÁLLÍTÓLAG találnak egy jó beállítást, ahol ismétlem, állítólag önfenntartó a rendszer, neaggyisten még ezen felül is ad le teljesítményt, szóval ezek után a marhák szétszedik, hogy "majd építünk egy nagyobbat". És mivel a dokumentáció hiányos, vagy nincs is, csak a reszelgetés segített őket az eredményhez, még az eredeti, "a múltkor még működött" készüléket sem tudják reprodukálni. Nincs dokumentálás, nincs kidolgozott matematikája, ezért ha volt is valami (ismétlem, HA, és ÁLLÍTÓLAG), sem ők, sem mások nem tudják megismételni a méréseket.
Teslának volt annyi esze, hogy dokumentálta is (legalább magának), és a matekját is levezette, amennyire csak tudta.
Csakhogy ő szakember volt, nem úgy mint a legtöbb "feltaláló" szakbarbár.

"Azt hiszem, itt szó van az intelligenciáról is (persze az IQ elég merev és sok szempontból naív módszer ennek a mérésére, úgyhogy nem ragadnék le ennél). Az intelligencia valahogy azzal van erős kapcsolatban, hogy mekkora maximális komplexitást képes valaki egyszerre, egy egységként megragadni."

Tökéletesen egyetértek. Én is filóztam az utóbbi napokban és arra jutottam, hogy az iq feladatok nem elég komplexek hogy mérni lehessen valaki intelligenciáját. Ráadásul, az iq nem képes mérni a kreativitást, ami szintén más terület. Az iq kombinációs képességet, a kreativitás akár gyökeresen más dolgot képes alkotni, olyat, ami a kombinációra kínált elemeken kívül teljesen másokat is bevont a folyamatba.

"Volt szerencsém nálam jóval intelligensebb emberhez is, és jóval kevésbé intelligenshez is, azt hiszem, a kulcs mindig az volt, hogy mennyire komplex dolgot tud az illető egyszerre, egységként megragadni."

Én úgy gondolom, a kombinációs (és problémamegoldó) képesség fejleszthető, megfelelő gondolkodási módszerek tanításával, és gyakorlásával. A nálam intelligensebb emberek azért azok, mert el tudják magyarázni, hogyan lettek azok. Ha nem tudják, akkor nem érek semmit a nagy okosságukkal. És ez a "tanítás" nem azt jelenti, hogy beszólnak: "olvass könyvet", hanem azt, hogy "beülök melléd, hogy megtanulj vezetni".
Gondolom látszik hogy ez a két módszer nem ugyanaz.

"..a gondolkodás akkor siklik ki, ha az illető olyan komplexitási szinten fekvő dolgot kíván megragadni, amire nem képes."

Egyetértek, azzal a kiegészítéssel, amit után ez így néz ki: "a gondolkodás LEHET hogy (nagyobb eséllyel)kisiklik akkor, ha az illető..."

"A kérdés az, hogy van-e reális belső önkép és megfelelő önkontroll, ami azelőtt parancsol megállj!-t, mielőtt az ember annyira belemegy egy ilyen gubancba, hogy már nem tud kikeveredni belőle, és a motivációs mechanizmusok már nem is engedik."

Így igaz. Magam is sokszor vitatkozom olyan dolgokról, amihez nem értek. Néha igazam van, néha nincs. Báboztam én már el kiváló (és projectvezető) programozónak is az elképzelésem amivel nagyon nem értett egyet, de mikor kipróbálta (megírta), rájött hogy igazam van. Persze a fordítottja is előfordult.

"Az ismeretterjesztés határaira világít rá ez a dolog, és felveti a kérdést: mit kezdjünk vele? Nagyon át kell gondolni, hogyan próbáljuk átadni a tudást."

Egyetértek. Ezért is mondom mindig, hogy kétféle könyv van: szakmai és ismeretterjesztő. Az ismeretterjesztést szerintem olyan szintre kell hozni hogy az illető használni tudja a rábízott dolgokat, a szakmai viszont nyilvánvalóan tanító jelleget kell hogy kapjon. És ebbe nem csak az ADATOK közlése kell hogy szerepeljen, hanem folyamatosan a tanulási módszert is fejlesztetie kell az alanyban. EZ AZ, ami a jelenlegi könyvkből elégg rendesen hiányzik. Csak hogy a saját területemnél maradjak, iszonyatosan sok "számítástechnikai" könyv jelenik meg, aminek semmi értelmük. Drágák, és semmilyen "fejlődést" nem segít elő az olvasóban. Vannak kivételek, de az átlag ez. Elég bemenni egy libribe..

"Vagyis az "áltudós" pályája azzal kezdődik, amikor reális önértékelés híján messzebbre néz, amire képes, és azon a szinten összekutyulja a dolgot."

Fleischman az Angol Tudományos Akadémia tagja, többszáz cikk és tanulmány bizonyította az elektrokémiában lévő jártasságát. Ez számomra már nem áltudósság. Amíg Patterson eredményei és módszerei nem láttak világot, mégis mindenki kóklernek minősítette, csak azért, mert maguk a feltalálók sem tudták, miért és hogyan sikerült pontosan a fúziójuk.

"A tanulság: mindenki addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér (ez egyébként szinttől, képzettségtől függetlenül igaz, legfeljebb van, aki tovább nyújtózkodhat)."

Tanulság továbbá szerintem még az, hogy ha valaki tovább nyújtózkodott, vagy akar továbbnyújtózni, akkor a nála képzettebb legyen képes megmagyarázni, miért hibás amit tesz, és mit javasol annak elkerülésére.
Azt látom gondnak, hogy a "tanuló" nem látja hogy MIÉRT téved, csak azt látja, hogy a "tanár" lecseszi, mert ő meg azt nem látja, hogy a tanítvány miért nem képes átláni a problémát úgy, ahogy ő. Két gyékényen árulnak és el is fordulnak egymástól, ahelyett hogy nyitnának egymás felé. És itt bizony a tanárnak nagyobb a felelőssége, hiszen ő az, aki a módszereket adja (kéne adnia) a tanulónak, hogy ő hogyan érje el legalább ugyanazt, amit saját maga elért, és legalább megértse, miért téved.
Persze, nem várható el, hogy minden okos ember tanár legyen. De akkor ők is ismerjék el, és fel, hogy alkalmatlanok tanítani, és ne is követelőzzenek a tanulók felé, mert ebből csak acsarkodás lesz, nem tudomány.

"..minden gondolkodási szint meghaladható, és minden szinten van felső korlát, csak magasabb komplexitásnál jelentkezik. Ez persze önmagában közhelynek hat, de a fentebb kifejtett részletek talán megtöltik tartalommal."

Nem közhely. És egyetértek, mint ahogy fentebb írtam is.