kábelbúvár Creative Commons License 2004.05.06 0 0 5
Történt egyszer egy hazai egyetemi vizsgán, konkrétan a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának magánjogi intézetében, hogy megbuktattak egy hallgatót. Aztán még egyet, aztán még egyet. Egy nap húszat, ugyanazon a vizsgán, ugyanaz a tanár. Aznap nála éppen húsz ember vizsgázott. De nem mind gondolta magáról azt, amit a tanár mondott: buta, lusta és felkészületlen, ráadásul semmi jogi érzéke sincs. Közülük jó páran a kollokvium írásbeli „beugró” tesztjén kiválóan teljesítettek, véleményük szerint nem mentek felkészületlenül a szóbelire. Egy másodéves lány pedig rájött, hogy az írásbelin rossz javítókulcsot alkalmazott a tesztje értékelésénél a tanszék, ezért buktatták meg. A vizsga után tömegesen vonultak a tanulmányi dékánhelyetteshez. Ő megígérte a felháborodott diákseregnek, megvizsgálják, mi történt, és nem kell utóvizsgázniuk addig, amíg az ügyet le nem zárják.
NOL