Kis időbeli különbséggel kóstoltuk Pók Tamás 2000-es Síkhegyi, illetve Nagy-Egedi Kékfrankosát... Ezek kis palackszámú, és azt hiszem, csak klub-körben forgalmazott kísérleti dűlőválogatások (a harmadik ebből a szériából a Nagygalagonyási)

A Síkhegyi Kékfrankosról állítólag úgy tartja a borász, hogy néhány hónapja még ő vitte a prímet, de most már mintha elvesztette volna a lendületét. És valóban, van ebben valami. Bár nagyon tartalmas, jó bor, a savak már laposodnak.

Jobb formát mutatott a Nagy-Egedi. Ugyan kicsit túl volt hűtve, úgyhogy csak idővel, a bor melegedése után kezdett feltárulni a meglehetősen intenzív, érett, a gyümölcsök mellett szerintem még valami dohányt és keserűcsokoládét is idéző illat. Ez azonban fenomenális volt.
Egy kékfrankostól elismerésre méltó testesség igen jó harmóniában volt a tanninnal/savakkal és az alkohollal.

Nekem mindeképpen nagy élmény volt. Szerencsére még van két palackkal.... Télen majd újra kóstolom...