Törölt nick Creative Commons License 2004.04.19 0 0 541
Én is örülök annak, hogy a Baumag-nál olvassák ezt a topikot.
Véleményem szerint előre kell menekülnünk, és ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül. Tehát valamiképpen partnerek lennénk a Programban, ha az számunkra elviselhető feltételekkel végre tovább folytatódna.
Az első menetben sikertelenül próbáltunk hárman összeállva megvásárolni a Baumagtól egy üzlethelyiséget, mert azt - lehetséges, hogy jogtalanul - jelzálog terhelte. Emiatt elálltunk az üzlettől.
Ha a Baumag "terheletlen" részjegyeket kíván bevonni a Programba, cserében mi is "terheletlen" vagyonelemeket kérünk, jogosan.
A Baumag már tehetne lépéseket azért, hogy végre konkrét információkhoz jussunk akár a lakások, akár az üdülési jogok tekintetében. Ha az árak nem irreálisan magasak, akár az általuk kívánt segítő magatartást, a vagyonelemek továbbajánlását is megpróbálhatjuk.
Egyelőre az a helyzet, hogy a megadott nyilvános Baumag-telefonok nem élnek, a Programba való jelentkezés csak elméletben létezik a legutóbbi levél mintája szerint.
Feltételezem, jópáran partnerek lennénk egy hőbörgésmentes ÜZLETI párbeszédben Balázs úrral vagy a Program felelős lebonyolítóival.
ehhez viszont valamiféle konkrét kapcsolatfelvétel szükséges.
Meddig várjunk még?
A vagyonelemértékesítési csomagokhoz nekünk is fel kell készülnünk, hogy páran-páran összefogva tárgyalóképes "egységeket" hozzunk létre. Szerintem így érhető el a legkisebb veszteség.
Ennek a topiknak a hangneme eléggé visszafogottnak mondható. Ha a baumagosok ismernék némely más fórum stílusát, egyértelmű lenne számukra, hogy e topik szereplőinek nagy része az értelmes kiutat keresi.
A nicknév sajnos az internet velejárója, nem feltétlenül rosszindulatból használjuk, hanem önvédelemből. Kár ebből messzemenő következtetéseket levonni...
Személyesen is szívesen közreműködnék abban, hogy végre elindulhassunk a kivezető úton ebből a helyzetből.
Üdvözlettel:
Szakmáry Katalin - 365 0669
(Ebben a topikban már másodszor adom meg a személyes adataimat. Most a Baumag kedvéért, s a szavaim hiteléért. De nem ez a megoldás, hanem végre a közvetlen kapcsolat a Céggel!)
Előzmény: bukovaribulcsu (539)