Igen, nálam is így volt, én aztán amikor tüzetesen megnéztem a Jan Bochmann féle Dresdent, akkor döbbentem rá, hogy tarthatatlan az "alpári módszer".

Azóta egy vonalat úgy csinálok meg, hogy üzemkezdéskor az indulási időközönként indítom a kocsiszínből a villanyosokat, úgy, hogy kb. az első kocsi az indulás előtt kb. 5-10 perccel már a végállomáson legyen. Aztán figyelem, hogy, ha már jönnek vissza a kocsik (mert én is gyakran, csak az egyik végállomásra küldök villamost, ez függ a kocsiszín elhelyezkedésétől is), akkor arra az időpontra nem megy kocsi. Csak vigyázni kell, nehogy felboruljon a sorrend, mert akkor buktam az egészet.

Behíváskor (csúcsidő & ritkulás után) meg figyelem, hogy a végállomáson mikor torlódik föl kocsi, ha ez megtörténik, a hátsót (fontos! ez is a biztonság kedvéért van; nem szeretek a végállomási késésfigyelővel dolgozni mert nem jó semmire) küldöm kocsiszínbe (akár utasokkal, akár anélkül), és így tovább.

Így percre pontosan megvannak az időpontok, viszont eléggé macerás és időigényes.

De szerintem eléggé életszerű.

Csak vicces lesz ezt eljátszani a négyeshatossal, meg az 1-es /1A-val.