Csak, azért is, miért

Nem nézünk magunkba,
okol és ordít ott minden pokol,
minden mi ember, s embert birtokol.
Hangtalan érvelnek a villamoson szunnyadó
szemek és sírnak a fülembe:
”Gyűlöl, gyűlöllek, gyűlölnek...”
Kik is? Miért is? Az ok?
Pálinkabűzként takar;
a villamos remeg,
fél széttépi bombaként a hajnal,
hajléktalan motyog, bódult papot
szólít liluló ajakkal.
Hazát alkotunk és nincs sehol,
lavina temette szó,
kiált, üvölt, torol, csak éppen nem létezik,
kitaláció.
Kiúttalan kiutak, lépni kell...
”Megöllek, megöltek, megölnek...”
Miért? Kit?
"Minek kérdezel annyit lányom?
Zavarsz! Nem maradsz már végre csöndben?
Elhallgattatlak, varangy "
Magam, magamba, magamnak
kérdezek, de nem értem....