Demszky Gábor nyílt levele Wilfried Martens Úrnak, az Európai Néppárt elnökének
NSZ • 2004. április 1.

Tisztelt Elnök Úr!
Nekünk, magyaroknak mindig öröm, ha egy nemzetközileg elismert, tekintélyes politikus megtiszteli országunkat, és szót emel számunkra fontos politikai kérdésekben. Az a tény, hogy Ön részt vett a magyar konzervatív párt, a Fidesz hét végi szövetségi gyűlésén, jelzi: Magyarország fontos a megújuló Európai Unió számára. Látogatását még jelentősebbé teszi, hogy Ön nemcsak részt vett, hanem fel is szólalt a párt nagygyűlésén. Ön a szabadságról szónokolt, ami nekünk különösen fontos téma.

Beszédében Ön reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor, a konzervatív ellenzék vezére hamarosan újra Magyarország miniszterelnöke lesz. Ez természetes. Egy konzervatív politikus mi mást kívánhatna? Ön azonban azt is hozzátette, országunk akkor lesz szabad teljes mértékben, ha ismét Orbán lesz a kormányfő. Hogy világos legyen, mire gondol, Ön a szabadság ellenfeleit is azonosította: a jelenlegi magyar kormányt. „Ma az ellenfél van hatalmon. (…) Fel is ismerek néhány régi arcot, ha végignézek rajtuk. Lehetséges vajon, hogy ezek még az 1989-et megelőző időszak katonái?”

Magyarországon ma a szocialisták és a liberálisok koalíciója kormányoz. Mi, liberálisok a kommunista diktatúra ellen küzdő egykor demokratikus ellenzék pártja vagyunk. Joggal remélem, hogy sorainkban nem keresi a szabadság régi ellenségeit. A mai szocialista párt számos vezetője valóban viselt már funkciót az egykori állampártban is. Legyen az ő dolguk, hogy megvédjék magukat. Nem is írtam volna e levelet, ha Ön most először járt volna nálunk vezető magyar politikusokat dicsérni, és őket Európa figyelmébe ajánlani.

Egykori magyar ellenzékiként először 1984-ben találkoztam az Ön nevével. A kommunista párt központi lapja címlapon közölte Önnek, Belgium miniszterelnökének kézfogását a diktatúra vezetőivel. Az Ön akkori látogatását, a magyar kormányt dicsérő, elismerő szavait a kommunista vezetés saját nemzetközi legitimációjának bizonyítékaként hirdette ország-világ előtt.

Ön akkor kevésbé volt kényes a szabadságra. 1984 volt az az év, amikor az 1956-os magyar forradalomról írott cikkéért Krassó Györgyöt, a demokratikus ellenzék egyik vezetőjét letartóztatták, majd rendőri felügyelet alá helyezték. 1984-ben mint illegálisszamizdat- kiadót sajtórendészeti vétségért perbe fogtak, lapomat több ízben elkobozták, útlevelemet elvették. 1984-ben az Ön kézfogására nagy szükségük volt a pártállam vezetőinek, mert egy év alatt több mint 600 millió dollár hitelt vettek fel nyugati bankoktól, hogy a gulyáskommunizmus kiadásait fedezni tudják. Ez volt a legvidámabb barakk legvidámabb éve, az akkor megugró államadósságot mindmáig fizeti a magyar demokrácia.

Nem csoda, hogy Ön ma „felismeri a régi arcokat”, hiszen néhány év alatt többször is találkozott a kommunista Magyarország vezetőivel. Egy alkalommal a központi pártlap tudósítása szerint – 1984-es találkozásukra utalva – így köszöntötte Kádár Jánost, az állampárt főtitkárát: „Ragyogó emléket őrzök... azoknak a megbeszéléseknek az érdekességét tekintve, amelyeket a magyar kormány különböző tagjaival és különösképpen önnel folytattam. (…) Rokonszenvvel követjük azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ön országa gazdasági síkon tesz. A két évtizede megvalósított reformok vonalát követve bátor a munkaprogram, amelyet a közelmúltban a magyar kormány elfogadott. Nagyon kívánjuk, hogy végrehajtását siker koronázza!”

Ma, húsz év távlatából Ön már nem ilyen szívélyes az egykori rezsim haszonélvezőivel: „Egyszerűen nem tisztességes az, ha a régi nómenklatúra szürkéi még mindig a hatalom folyosóin csellengenek. (…) Ők látták el szögesdróttal azokat az elválasztó falakat, amelyek Európát két félre osztották, és amelyek Európának ezt a felét rabságba döntötték. Hadd tűnjenek most el a múlt sötét árnyaiban ott, ahonnan jöttek.”

Elnök Úr!

Ön egy olyan pártszövetség nagygyűlésén szónokolt a múlt sötét árnyairól, ahol Ön után az egykori állampárt ma élő egyik legmagasabb rangú exfunkcionáriusa, Szűrös Mátyás volt a szónok, aki 1984-ben az MSZMP Központi Bizottságának titkára volt. Ön egy olyan pártszövetség díszvendége volt, amelynek alelnöke és EP-választási listavezetője 1984-ben a Los Angeles-i olimpia bojkottját meghirdető Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, és a kommunista sporthivatal elnökhelyettese volt. Ön annak az Orbán-kormánynak a visszatéréséért emelt szót, amelynek jó pár tagja az állampárt vagy az azt kiszolgáló kormány tagja volt.

A magyar múlt árnyairól – álljanak akár szocialista, akár konzervatív oldalon – nem Önnek, messziről jött vendégünknek kell ítéletet mondania. Megteszik ezt a magyar választók. Ám őket nem az érdekli, ki volt a nómenklatúra tagja, sokkal inkább az, kik azok, akik viszsza akarják hozni 1984 szellemét. Egy olyan korszakét, amikor az Európára kacsingató demagóg politikusok némi időszakos jólét ígéretével eladósították az országot. Az a pártkongresszus, ahol Ön is felszólalt, olyan programot fogadott el, amelyet konzervatív párt bárhol a világon elutasítana, de ismerősen csengene az Ön által is megismert egykori kommunista funkcionáriusok számára.

A magyar konzervatív párt hatósági árakat, a privatizáció leállítását, az alanyi jogú állami szociális támogatások megemelését követeli, és ezzel kíván szavazatot szerezni az európai parlamenti választásokon. Liberálisként én ezeket a követeléseket értékelem a múlt sötét árnyainak, hiszen vagy állami eladósodást vagy adóemelést jelentenek Magyarországnak. De sajnos sokan vannak, akikben egy efféle programmal hamis nosztalgiát lehet kelteni, és olyanok is, akiknek már túl messzi van a kommunizmus ahhoz, hogy elfelejtsék, mi következik a felelőtlen költekezés után.

Ön egy hasonló gazdasági programról sok éve azt mondta, azt kívánja, hogy végrehajtását siker koronázza. Szívből hiszem, hogy akkor csak a kötelező udvariasság mondatta ezt Önnel, hiszen Ön mindig a jobboldali, konzervatív gazdaságpolitika egyik legkövetkezetesebb képviselőjének számított Európában. Vajon hogyan értékeli most a magyar konzervatívok gazdasági követeléseit?

Elnök Úr!

Ön évtizedek óta intenzív figyelmet fordít Magyarországra. Magyar politikusként azt gondolom, ez olyan lehetőség, amire nekünk, magyaroknak építenünk kell. Arra kérem Önt, hogy ne csak Magyarország múltjával, hanem jövőjével is foglalkozzon! Ön mint a legnagyobb európai pártcsalád elnöke segíthet egy számunkra valóban fontos probléma megoldásában.

Az elmúlt hónapokban a legtöbb uniós ország súlyosan diszkriminatív intézkedéseket fogadott el a szabad munkaerő-áramlás kérdésében. Ezek az országok korlátozzák az újonnan csatlakozó országok polgárait, hogy munkát vállaljanak náluk. Úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben mi, új tagországok képviseljük az Európai Unió liberális alapelveit, a korlátozást bevezető országok pedig szembe mennek az unió alapeszméjével. Európában eddig egyedül a liberálisok utasították el következetesen és egyhangúlag a szabad munkaerő-áramlás korlátozását. A 25-ök liberális pártjai által közösen elfogadott Európai Liberális Manifesztum határozottan fogalmaz: „Vissza kell vonni az új tagállamok munkavállalóinak mobilitása területén meghatározott átmeneti időszakot.”

A liberálisok szava azonban kevés. Arra kérem Önt, hogy vesse latba tekintélyét, és győzze meg az európai konzervatív pártokat a helyzet tarthatatlanságáról! Tegye világossá a jobboldali vezetésű európai kormányok számára, hogy a szabad munkaerő-áramlás korlátozásának nincs semmiféle gazdasági racionalitása. Hogy az idegenekkel szembeni bizalmatlanságra építő populizmus csak rövid távon hoz politikai hasznot. Hogy a rugalmas, nyitott és egységes munkaerőpiac előfeltétele a fenntartható fejlődésnek és az EU versenyképességének.

Ha Elnök Úr segítségünkre tud lenni a probléma megoldásában, akkor nagyot lépünk a felé a szabadság, egyenlőség és testvériség alapján felépülő Európa felé, amelyről mi, szabadságszerető magyarok húsz évvel ezelőtt csak betiltott újságokban álmodozhattunk.

Üdvözlettel:

DEMSZKY GÁBOR
az SZDSZ, a magyar liberális párt
EP-listavezetője