Nem hinném, hogy ilyen egyszerü lenne. A düh életünk része, ha lehet ugy mondanám testünk lelkünk szerves része. Nem kivédhetö, mert egyfajta reakcio a világra. Nincs benne semmi isteni, vagy ördögi.
RAsburg Jenö mondta, hogy az a szülö, aki még nem akarta dühében agyonverni gyermekét, nem is szerette azt...

Viszont azért vagyunk emberek, hogy ezt a dühöt kezelni tudjuk. Nem elfolytani, hanem valamely lefolyást adni neki. Mert ha nem, akkor rendszeresitjük, és akkor lesz belöle bosszu, harag, gyülölet, ami már a levegöt mérgezi nem csak a mienket, hanem a környezetét is.

Én nem hagyatkoznék e tekintetben istenre, annyi mindent tünik hogy ráhagyunk... Az emberi problémák megoldása emberi szinteken zajlik...

Hogy a gonoszságot mi tartja kordában? Soxor semmi. És akkor áldozatai is vannak. A gonoszság egy rosz válasz a dühre. Bántottak, valamikor, hát én is bántok másokat. Kicsit bántottak, és nem is ö, de ö van kéznél... A gonoszság legyözéséhez látni kéne a gonoszságot. De sokan nem látják. És akkor mit gyöznének le?

A gonoszság tévelygés.
Isten iránti szeretet hiánya? Nem csak az. Önmagában az isten iránti szeretet hiánya nem tesz gonosszá, gondolj csak a sok ateiste emberre. Sokan közülük nagyon magas erkölcsi értékekkel birnak...