Egy tanulságos cikk, amely összesűríti a posztmodern úgyszólván valamennyi dogmáját.

ORVOSTÖRTÉNELEM AZ INTERNETEN
Dr. Kemenes Pál(http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/tudtan/orvinter/orvinter.htm)

"(...)A történetírás feladata a múlt újraleírása, a történetíró saját szótára, metafora-rendszere segítségével. Az újraleírás, újraértelmezés az értelmező kor idősíkjában helyezi el a múltból származó, interpretálásra érdemesített adatokat, és saját metafora-rendszerébe asszimilálja azokat. Értelmet kölcsönöz az adatoknak, egyúttal kitágítja a mindenkori jelen szellemi horizontját. Mindez oly módon jön létre, hogy az újraértelmező tudja, hogy a különböző korok szótárai, lexikonai, metafora-rendszerei összemérhetetlenek és összehasonlíthatatlanok. A különböző metafora-rendszerek nem lefordíthatók egymás nyelvére, mivel a fordítás előállítását lehetővé tevő neutrális tapasztalati szféra nem létezik, az empíria nem elméletfüggetlen. Az elméletek nyelvileg és tapasztalatilag önmagukba zárulnak. A más metafora-rendszerekben született elméletek bár nem lefordíthatók, de megérthetők, a metafora-rendszer vagy lexikon elsajátításával."

Figyeljük meg, a cikk írója idáig tökéletesen elfogadta az elméletek összemérhetetlenségének kuhni programját.

(...)"A különböző metafora-rendszerekben született elméletek, adat-interpretációk a saját közegükben igazak. Minden metafora-rendszer a lehetséges világok más-más halmazához nyújt hozzáférést. Amikor az egyik gondolkodási stílusról a másikra történik áttérés, akkor a korábbi metaforák értelmezte ismereteknek nem az igazsága, hanem az igazságértékkel való rendelkezés lehetősége változik meg. Az egyik metafora-rendszer vagy lexikon terminusaiban megfogalmazott kijelentések egy másik metafora-rendszerben nem az igaz/hamis, hanem az értelmezhető és értelmezhetetlen minősítést kapják. A metafora-rendszerek nem tekinthetők igaznak vagy hamisnak, csak a segítségükkel megtehető állítások. A metafora-rendszerek a világ újraleírására szolgáló eszközök, amelyeket hatékonyságuk minősít. Érdek és értékfüggő, hogy mikor melyik metafora-rendszer keretei között hozzák létre az újraleírásokat. Egy-egy metafora-rendszer megváltozásával a világ változik meg, és az a közösség, amely a metafora-rendszert létrehozta.

A világ változik meg, azt mondja. Azaz a világ nem más, mint az azt leíró metafora-rendszer. Itt már felsejlik az a konstruktivista álláspont, hogy a világ (a valóság) - elméleti konstrukció.

"Az új metaforák a régiekből születnek, és többé-kevésbé megőrzik a korábbi metaforák terminusait, fogalmi és kísérleti eszköztárait. Az új metafora által a korábbi terminusok, fogalmak, adatok új viszonyba kerülnek egymással, annak megfelelően, hogy az új metafora-rendszert milyen értékek mentén hozták létre, milyen problémák megoldására találták ki, milyen új interpretációkat és predikciókat várnak el tőle. A különböző metafora-rendszerekben különböző viszonyban vannak a dolgok egymással, azaz másnak látják a világot a különböző metafora-rendszerekben gondolkodó emberek. A metafora-rendszerek egy-egy új világot határoznak meg, aminek a megértéséhez vezető út, a metaforák megtanulása. Ez az út ahhoz, hogy a kortárs metafora-rendszerekkel újraértelmezhetővé váljon a múlt, és az aktuális metafora-rendszer keretei között igaz kép keletkezzen a múltról. A metafora-rendszerek változásaként értelmezett tudománytörténelem időbelisége a metafora-rendszereket létrehozó közösség történetiségéből fakad. Az a tudománytörténeti elképzelés, amely a dolgok mögötti rejtett lényeg, vagy az igazság feltárását tűzte ki céljául, egy olyan abszolútum megközelítésére törekszik, amely ahistorikus. A folyamatosan változó viszonyok áramaként leírt tudományfejlődés azonban a történetiség hangsúlyozásával a tudományt visszahelyezi tér és időbeli összefüggéseibe. A világgal a nyelv tart kapcsolatot; a metafora-rendszerek, lexikonok, szótárak nyelvileg kifejezettek, és a nyelven keresztül nincs lehetőség egy időn és téren kívüli valóság elérésére. Az a tudomány-elképzelés, hogy van egy objektív világ és objektív igazság, amely a tudomány és a megismerés fejlődésének kerete, a különböző elméletek, megismerési stratégiák és metodológiák aszimptotikus pontja, ahistorikus, amely az időbeliség és a véletlen kizárásával egy második világot kreál a platóni ideák mintájára.

Íme, az "objektív igazság" a platóni ideák rangjára került. Kíváncsi lennék, hogy a szerzőnek mi a véleménye saját álláspontjáról: mennyiben tartja azt igaznak.

A környezet és a hallgatóság változásával megváltozik az, hogy mely vélekedések lesznek igazak, illetve melyek válnak igazolhatatlanokká, azaz a megismerés és az igazság nem tartalmaznak ahistorikus elemeket. A tudomány minden elemében időbeli. Az uralkodó metafora-rendszer ismerete nélkül a tudományos tevékenység technológiává, rosszabb esetben technikává degradálódik. Elveszíti kapcsolatát a kultúrával, az idővel és az adatok újraértelmezésének és a dolgok közötti viszonyok feltárásának gyakorlatával, és megfosztódik az új metafora-teremtés lehetőségétől, a fejlődéstől. Egy adott kor metafora-rendszerét, a tudománytörténet feltárta világleírási módok ismerete nélkül nem lehet elsajátítani, mert azok az értékek, amelyek szem előtt tartásával hozták létre a metafora-rendszert, azok a problémák, amelyek megoldására kitalálták, és az, hogy milyen új interpretációkat és predikciókat várnak el az új metafora-rendszertől, a korábbi metafora-rendszerek ismeretét feltételezi. A hatékony világleírás kulturális és történeti determinációkat tartalmaz. A kutatás célja a hasznosság, és ugyanannyi különböző hasznos eszköz van, amennyi szolgálandó cél. A célmegjelölés kultúrafüggő, és ez a hasznosság kulturális és történeti determinációját jelenti. Ezáltal a hasznos eszközök száma beszűkül, és nem válik parttalanná a kutatás hasznosságának ideája. Az antiesszencialista gondolkodás centrumában az a gondolat áll, hogy egy dologról a többi dologhoz fűződő viszonyán kívül semmi sem tudható. A világhoz való viszonyulás és a világ leírása a dolgok közötti relációk segítségével történik. A lényeg fogalma ebben a gondolatkörben az értelmezhetetlen fogalmak csoportjába sorolódott. Az esszencializmus lényegkutatatása a történetiségnek egy olyan szemléletét alkotta meg, amely az időbeliségből való kilépésre törekszik. Az esszencializmus egy kronológiát rendelt az ismeretek mellé, azt a látszatot keltve, mintha folyamatos hatóerőként kezelné a történelmet, ugyanakkor az abszolútumok tételezésével tagadja az időbeliség jelentőségét. A történelem véletlenszerűsége, egyszeri és megismételhetetlen mivolta ellentmond az esszencionalista történelemszemléletnek. Az abszolútumot aszimptotikusan közelítő megismerési elképzelés nem támaszkodik a múlt ismereteire, illetve csak annyiban, amennyiben a mindenkori jelen ismereteit reduktív módon a múlt ismereteivel alá lehet támasztani. Ez az elképzelés teljességgel kiragadja a múlt ismereteit a saját metafora-rendszerükből, és ezáltal meghamisítja a múltat és az ismereteket egyaránt. Mindazon ismeretek, amelyek a jelen ismereteivel nem egyeztethetők össze, hamis minősítést kapnak, és kihullanak az esszencialista történelemszemlélet rostáján. Az eredmény egy a mindenkori ma irányába mutató “fejlődés”.

Közbevetem: különös módon, a szerző éppen a bekezdés elején vádolta azzal az ahistorikus tudományszemléletet, hogy gátja a fejlődésnek.

"Az abszolútum elérésére való törekvés és a jelen ismereteinek értékelő jelleggel történő felruházása az antik görög esszencialista gondolkodás asszimilációjának eredményeképpen vált a keresztény kultúra részévé. Az esszencialista gondolkodási tradíció belesimult a kereszténység eszkatológia tanába, és nemcsak a történelmi, hanem a természettudományos gondolkodásnak is a meghatározójává vált. Az igazság és a lényeg kutatása a végső dolgok megismerésére irányuló eszkatológikus törekvés. Az objektivitás elérésére való törekvés a tudományos igazságot, illetve a lényeget igyekszik abszolúttá, a kinyilatkoztatás igazságaihoz hasonlatossá tenni. A keresztény kultusz által létrehozott keresztény kultúra keretei közül a nyugati tudomány, mint a nyugati kultúra része nem léphet ki. A tudomány tanításai szemben állhatnak a keresztény kultúra bizonyos nézeteivel, de mivel a tudomány a metaforáit, a szótárait, a gondolkodási stílusát a keresztény kultúrából nyerte és nyeri, nem haladhatja meg a kereszténység metafora-rendszerének határait. A nyugati tudomány a keresztény kultúra része, és a keresztény kultusz terméke.

Hallod ezt, math? :}
Egy ilyen állításra én gonoszkodva azt felelhetem, hogy a relativista szemlélet meg a judaizmus terméke.

"A mindenkori tudomány csak egy, azok közül a metafora-rendszerek közül, amelyeket a kereszténység metafora-rendszerén belül, mint alrendszereket, időről-időre létre lehet hozni. A tudomány fejlődése a keresztény metafora-rendszer egyes elemeinek kiemelése, esetenkénti túlhajtása révén létrehozott tudományos metafora-rendszerek megalkotása és megújítása révén történik. A tudomány célja az, hogy manipulálhatóvá, kontrollálhatóvá tegye az általa leírt valóságot. Egy elmélet addig marad fenn, ameddig ennek a célnak megfelel, azaz az elméletek nem tekinthetők a valóság igaz leírásának."

Ah, igazi instrumentalista-pragmatista dogma. Egyetlen elmélet sem ad igaz képet a valóságról (mi az a "valóság" és kit érdekel, nemde?), az a fontos csupán, hogy hatékony legyen és hasznot hozzon. Bankár-filozófia.

"Mind az elméleteket, mind azokat az objektumokat amelyekre illenek, bizonyos fokig a tudomány művelői konstruálják. A tudományos elméletek sokpremisszás következtetések, amelyeknél a konzekvencia hamissága nem ad eligazítást abban az irányban, hogy a sok premissza közül melyik felelős az elmélet hamisságáért, azaz az empirikus adatok nem adnak támpontot annak eldöntésére, hogy melyik elmélet falszifikálódott. A “jó” vagy a “rossz” elmélet kiválasztását nem racionális megfontolások, hanem pszichológiai és szociológiai tényezők befolyásolják. Mivel a rendelkezésre álló empirikus evidenciák számos interpretáció lehetőségét engedik meg, akár egymással inkompatibilis elméletek is összeegyeztethetők egy azonos empirikus adathalmazzal. Következésképpen az empirikus adatok nemhogy nem cáfolnak, meg és nem támasztanak alá egy elméletet, mivel mindig több, egyaránt megalapozott interpretációs lehetőség van adva, de még arra sem alkalmasak, hogy a lehetséges értelmezések közötti döntést elősegítsék. Az empirikus ismeretek kontextusukból nem ragadhatók ki, azaz ahhoz, hogy valami valamiként legyen észlelve, az észlelőnek a benyomásait el kell helyeznie meglévő tudásának összefüggéseiben. Ez jelenti az empíria elmélettel terhelt mivoltát, az empíria történetiségét, egyúttal az empíria és a teória szétválasztásának értelmetlenségét. Az, hogy milyen területen folyik kutatás, milyen metaforák segítségével értelmezik az empirikus adatokat, milyen felfedezések születnek, nem független a már meglévő, az adott időpontban igazoltnak elfogadott tudástól. A tudomány elszakíthatatlan a tudomány történetétől, és nem művelhető a tudománytörténelem beható ismerete nélkül. A tudomány számára sohasem léteztek kontextusfüggetlen módszertani normák. “A tudománytörténet tanulsága az, hogy módszertanilag bármi megfelel /anything goes/. A tudomány nem kiválóbb riválisainál módszere miatt, mivel nincsen módszere; nem kiválóbb eredményei miatt sem: ugyanis csak arról van tudomásunk, hogy a tudomány milyen eredményeket produkál, arról azonban, hogy más hagyományok nem lennének-e esetleg sokkal eredményesebbek, nem tudunk semmit. …engednünk kell minden hagyományt egymás mellett, szabadon kifejlődni, ahogy azt a szabad társadalom alapelve kívánja.” A racionalitás egyike a tudományos tradícióknak. Különböző történelmi korokban és társadalmakban különböző racionalitási normák voltak érvényben. Számtalan megismerési módszer létezik, és nincs egy általánosan érvényes metalogika, aminek a segítségével a különböző gondolkodási tradíciókat hierarchiába lehetne állítani. A tudomány kitüntetettsége nem egyéb ideológiánál és más ideológiákkal szembeni felsőbbrendűsége nem megalapozott.“… a bármi megfelel feyerabendi elve nem csupán a tudománytörténetből leszűrt konzekvencia, hanem egyben metodológiai alapelv is: egyetlen “norma” fogadható el a tudományban, egyetlen kritériuma van a racionalitásnak, az, hogy nem szabunk a priori, dogmatikus határokat a gondolkodás számára.”

Úgy tűnik, Feyerabend nyerésre áll.