bukovaribulcsu Creative Commons License 2004.03.14 0 0 381
Szevasztok!

Most érkeztem meg a demonstrációról.

Először is a lényeg: jövő hét végén, vasárnap megint demonstráció 15 órakor a szokott időben, és a szokott helyen, tehát a Rákóczi szobornál. Patyi úr kéri, hogy mindenkit hozzunk magunkkal, mert fontos döntések előtt állunk.

Lesz egy demonstráció a hét közben is a Balázs úr házánál. Az időpontot nem tudni, mert később értesítik ki a jelentkezőket. Én nem jelentkeztem.

Egyáltalán nem volt zavaró, hogy a tér másik felében is volt egy megmozdulás. A parlament előtti 48-as kiállítás tablói annyira eltakarták a másik társaságot, hogy ha nem tudok előre róla, talán észre sem veszem őket.

Amikor odaértem, épp egy idős hölgy fejtegette, ha az állam nem vásárolja ki a Baumagot, mint az Nemzeti Autópálya kft-nél tette, és még felhozott egy csomó példát, melyet a Postabankkal zárt, akkor búcsút mondhatunk a pénzünknek.

Patyi úr felolvasta a leveleket, amelyeket az állami vezetőktől kapott. Bárándy Péter, igazságügyminiszter válaszának lényege, hogy a befektetők védelme állami feladat. Itt idézett jogszabályokat is. De ő az ügyben nem tud eljárni, mert a törvények ezt nem teszik lehetővé. Erre a területi ügyészi és rendőri szervek hivatottak.

Medgyessy Péter miniszterelnök a hét közepére ígért választ.

Sok miden elhangzott még, amit itt mind lehetetlen leírni. Mikor eljöttem Patyi úr épp baulek elérhetőségét diktálta. Mosolyogva néztem, ahogy a többségében hetven évesekből álló demonstráló tömeg gondosan jegyezgette az internetes címeiket a noteszébe…

Előzmény: negyvenketto (378)