Teljesen véletlenül nekem megvan ennek a könyvnek egy előző verziója, persze jóval vékonyabb kb. 100 oldal, inkább füzet. Abban vannak fizikai levezetések is, a szöveges részek sem rugaszkodnak el a vérgőzös filozófia irányába.
A könyben viszont nagyon nem tetszett, hogy kicsit negatívan, lekezelően beszél azokról a modellekről, amikkel nem ért egyet. Tele van ilyen kifejezésekkel: "a relativitás elmélet a józan ész trónfosztása", "józan logikát meghazudtolva" stb.
Egyébként alapvetően olyan logikát követ, amit a fizikusok nagyon sokáig nem is akartak feladni, nevezetesen, hogy a fény mégis csak vivő közeg, az éter transzverzális rezgéseiből áll, egyértelműen hullám. A kvantumos és részecske jellemzőket a hullámzó közeg (éter) tulajdonságaival írja le.
Ami tetszett viszont, hogy 1-2 teljesen logikus alapfeltevésből pusztán klasszius fizikai alapokon levezette a relativitás elmélet kb. felét.
Téma iránt érdeklődőknek érdemes megnézni. Az új kiadás állítólag 800 oldal, 7900 Ft, nekem holnap jön meg, akkorra többet is fogok tudni mondani :)