Törölt nick Creative Commons License 1999.06.01 0 0 13
Hali!
Elmondom a sztorimat, ami épp a napokban esett meg velem, mindenki okulására:
találtunk a környéken lévő egyik faluban egy kis házat, amit a megfelelő vizsgálatok (statikus, építész, földhiv) után le is foglalóztunk. El is kezdtünk dolgozni rajta, felujítani ezt-azt.
Pár nappal ezelőtt kiderült, hogy a 2 házzal odébb lévő telkeket megvette az országos cigány önkormányzat, hogy azon sorházat építsen a faluban lakó kb 50 oláh cigánynak. Innentől kezdve, érthető okokból a mi általunk lefoglalózott ház kb a negyedét éri, vagy még annyit sem, mert ki szeretne egy ilyen koszos büdös pereputty mellett lakni. Másik gond, hogy mivel mind a ketten dologozunk ezek után hogy merjük nappalra otthagyni a házat.
Természetesen a vásárlástól visszaléptünk, foglalót elbuktuk, noha az eladó az eladáskor már tudta ezt a dolgot, de elhallgatta. Beperelni nem lehet, mivel az nem lehet sajnos indok egy magyar bíróságon sem az értékcsökkenésre, hogy a szomszédba cigányok költöznek.
Úgyhogy vigyázzatok nagyon.
+ adalék a dologhoz, hogy az önkormányzat is mélyen hallgatott az értékesítésről (a telkek az ő tulajdonukban voltak) mivel kerülni akarták a környékbeliek felháboródását + a médiahiénák szenzációcsinálását.
Na ennyi volt a sztorim, se pénz, se ház :-(((( Ugrott a mi kis közös jövőnk egy pár évre.
üdv
ks