Kis Ádám Creative Commons License 2004.03.01 0 0 0
A dolog lényegétől eltekintve szerintem rosszul értelmezted a szöveget. Az idézeteidben nincs szó arról, hogy az iskolában szokás lenne a tegezés, hiszen, mint írod: "Sok iskolában a diákok tegezhetik és sziázhatják a tanárokat is..." . A sok ebben az esetben, mint tudjuk, éppen azt jelenti, hogy ez a dolog még nem általános.

Ami a dolog lényegét illeti, az interneten általános a tegeződés, és senkinek nem okoz különösebb gondot. Ugyanakkor tapasztalataim szerint a tegeződésnek nem is annyira a tanárok állnak az útjában, hanem a gyerekek. Persze, ebben a vonatkozásban a gyerekek a homogénabb kategória (mondjuk 6-23 évig), a tanárok korhatára viszont 20-70 között lehet.

A fiatal tanárok esetében a magázódás szinte erőszakoltabbnak tűnik, mint a tegeződés, viszont az idősebb tanárok esetében a gyerekeknek kellemetlen - inkább elfogadják az egyoldalú tegezést a tanárok részéről.

Magam egyetemen tanítok, és időnként nehezemre esik a hallgatókat magázni. Tapasztalom viszont, hogy ha olyan ismerős fiatal kerül a csoportomban, akit máshonnan ismerek, és esetleg tegeződtünk, a csoport előtt nem tegez vissza.

Kis Ádám