Kicsit megkésve válaszolok, bocs. Az idézett sorokat megtalálod A halacska csodálatos élete című könyvben (Jó, 75. old.).

**************

Most olyen kedvem van, hogy beírok ide egy másik kedvencet idézetet:

"Mialatt Anna imádkozott, az író nem imádkozott, az Úr ezt is imának fogadta el, tegyem hozzá, helyesen. Az író félt imádkozni, szégyellte magát, mert mindig csak kunyorálni tudott, de ami még kínosabb volt, és ezt aztán igazán nem szívesen vallotta volna be, se földi, se égi helytartóknak, az épp a kunyorálás tárgya volt vagy lett volna, az, hogy az író inkább akart volna jó író lenni, mintsem jó keresztény, erre vett volna föl inkább hosszú lejáratú hiteleket, ráadásul még, ismét csak a nem-szembenézés jegyében, gőgösen, mert az alázatra játszva, úgy vélte, munkáival majd úgyis szolgálja az Urat.
Aki ezen jót mulatott. Dunát lehetett volna ebből a típusból rekeszteni, aki se igazán hívő, se igazán hitetlen nem tudott lenni. De az már kicsinkét bosszantotta, hogy az író magától a hittől is ódzkodott. Vágyott is rá, tartott is tőle (tehát úgy vélte, a botor, hogy tőle függ); trükkött gyanított a hitben, átvágást, de legalábbis lekenyerezést, valami kis- vagy nagyszabású üzletet (Pascal! Pascal!). Attól tartott, hogy megszelídítik, mint egy háziállatot. Hogy függetlenségének ravasz aláaknázását észre se venné. Pedig nem volt aránytalanul megfertőzve a század emancipációs indulatai által, ismerte és vágyta a szabad függőséget; szabadon tartozni valakihez.
Hű akart és tudott lenni, de nem akart hű kutya lenni, ettől rettegett. Mégis a katolikusokat, ő is az volt, sokszor látta ilyen hűséges kutyáknak, akiknek egyetlen kevély és többnyire sikeres erőfeszítésük arra irányul, hogy elnyomják a mindent (mindenüket) átitató farizeusságot.

- Szamár vagy, fiam - legyintett az Úr -, bár értem, mire célzol.