"Bocsájtsd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek". Szeretnék rámutatni erre az Igére, és érdemes lenne elgondolkozni, hogy akarjuk-e, hogy Isten megbocsásson nekünk, ha bűnbánó szívvel megyünk hozzá. Mert ha akarjuk, akkor nekünk is meg kell bocsájtani. A megbocsájtás pedig azt jelenti, hogy többé nem emlegeted fel a múltbeli sérelmeket, hanem Istenre nézel, ahogy Pál is mondja: " De egyet cselekszem, azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára."

ahogy itt elnézegetlek benneteket, nem akarjtok, hogy Isten megbocsásson nektek...De mi van akkor, ha Isten nem bocsájt meg? És mi van, ha ebben az állapototokban talál Jézus, amikor visszajön?

Minden gyülekezetben vannak hibák, ez azt hiszem vitathatatlan, de nem látok rá példát az Igében, hogy gyülekezetek másik gyülekezetek hibáival lettek volna elfoglalva. És ha tudtak is ezekről a hibákról, nem hirdették ezeket a világban, gyengítve ezzel Krisztus testét. Megvan a sérelmek rendezésének a módja a saját gyülekezetünkben, a másik gyülekezetekkel meg nem kell foglalkozni. Egyszerűen nem a mi dolgunk.
Aztán van egy olyan Ige is, hogy "Áldjátok az ellenségeiteket" Nem láttam, hogy áldottátok volna egymást itt. Vagy nem is vagytok ellenségek? Az jó, de akkor meg ne tegyetek úgy a világ előtt, mintha megbocsájthatatlan sérelmek lennének bennetek egymás iránt.
Isten áldása legyen az összes keresztény gyülekezeten, és azt kívánom, hogy a Szent Szellem vezessen el minden embert arra az Igazságra, amiért jött is a Szent Szellem, hogy elvezessen. Csak hát rajtunk áll, hogy hagyjuk-e magunkat, vagy nekiállunk személyeskedni. Sziasztok:-)))