zvajda Creative Commons License 2004.02.14 0 0 60
Tessék Olvasható!

Ünnepek és ellenünnepek

A MIÉP tagsága, együttérzőinek széles köre és vezetősége szörnyülködéssel elegy mosollyal látja azt az egyre groteszkebbé váló táncot, amit a kétpártrendszer pártjai és csatlós szervezeteik lejtenek az aranyborjú körül. Most éppen hazánk fővárosának, Budapestnek az eleste vagy éppenséggel felszabadulása, azaz az ünnep vagy gyásznap kérdése testesíti meg a körültáncolandó erőteret.
A felhajtást az antifasiszták kezdték már 11-én a Vizafogónál, ahol a Budapest és elsősorban a budapesti zsidóság felszabadulásának emlékére tartott megemlékezésen a baloldali pártok és a főváros Demszky- csapata mellett megjelent Izrael budapesti nagykövetasszonya, ismételten belelépve ezzel egy magyar belügyet képező térbe, méghozzá egy olyan állam képviseletében, amely 1944-ben de facto még nem is létezett. Varnai Judith Shorer megjelenése az összes balliberális párt és mozgalom számára irányadó. Számukra Budapest felszabadult voltához innentől kezdve nem fér kétség.
Ma, február 13-án fenn a Várban ugyancsak a balliberális pártok megtartják Budapest felszabadulásának emléknapját, kifejezetten azzal a céllal, hogy újra kimondhassák a szót: felszabadulás. Ez magától értetődően egy kampány része: ráerőszakolni újra a magyarságra a felszabadulást, az alávetettséget, a parancsuralmat. Akik ma felszabadulást ünnepelnek, ujjongva ünnepelhetnék a számukra sikeres privatizációt, a bankkonszolidációkat, Rejtő E. Tibor és társai óvadékos-feltételes szabadlábra helyezését, valamint azt a tényt, hogy a hárommillió koldus megvan ugyan még, talán több is, mint hárommillió, de némábban tűr, mint valaha.
Igaz, a gazdák azért hétfőn elkezdik a felszabadulási ünnepléseket, útelzárásokkal. Egyelőre frissen fejt tejet öntenek a földre, a csatornába, vagy etetik fel a disznókkal, természetesen örömükben, hogy felszabadultak.
És, hogy a zavarodottság teljes legyen, a Fidesz a "Vér és Becsület" tüntetésének és magának az egyesületnek a betiltását követeli, mert állítása szerint ez a társulat a baloldali szervek által létrehozott szélsőjobboldali szervezet. Lehet. Mi ehhez nem szólunk hozzá, csak emlékeztetünk rá, hogy Szabó Alberttel, aki most újra Izraelben tartózkodik, mi álltunk perben, és mi mondtuk el akkor, hogy miért és kinek az érdekében díszelegnek a műnyilasok a városban. Mégis, talán betiltani nem kellene most hirtelen a "Vér és Becsületet", akkor, amikor az általunk nem különösebben tisztelt és kedvelt, lényegében zsidó vezetésű Demokrata című hetilap szép, tiszta és történetileg pontos cikksorozatban emlékezik meg a Budai Vár védőiről, a kitörésről, azaz arról, aminek emlékére a Vér és Becsület felvonul.
Mi ezt mondjuk erről a kérdésről: Budapest 1944-45-ös védelme hadászatilag értelmetlen, felesleges volt, és csak néhány nappal odázta el az elkerülhetetlen német és magyar katonai vereséget, de azok a katonák, akik részt vettek ebben a védelemben, németek, magyarok, SS-ek és nem SS-ek kötelességet teljesítettek, hősök voltak és áldozatok, Magyarországra pedig a szovjet megszállással történelme legsötétebb korszaka borult rá, amelynek, úgy látszik, még ma sincs vége.
Magyarország és Budapest felszabadítása ránk vár, hazájukat szerető, józan, de radikális magyarokra.

Csurka István

Előzmény: elgenubi (59)