A relativitáselméletben az a jó, hogy szépen szét lehet választani az abszolút és a relatív fogalmakat. Ami abszolút, azok az események: akkor is vannak, ha nem viszonyítjuk semmihez őket. A másik a fény terjedése: nem függ a kibocsátó test mozgásállapotától. Fénysugarakból lehet a 4-dimenziós téridőben "abszolút vonatkoztatási rendszert" (a Minkowski-téridő null-bázisát) készíteni. Ilyen "vonatkoztatási rendszerből" kell nézni a mozgásokat (világvonalakat), és akkor egyértelmű, melyik vonatkoztatási rendszer inerciarendszer, és melyik nem az: amelyiknek a világvonalai a fénysugarakhoz képest egyenesek, az inerciarendszer, a többbi nem az. (Vagy a szokásos szemléletben fogalmazva: amelyikből nézve a fénysugarak egyenesek, az inerciarendszer, a többi nem az). És nagy szerencsénkre Newton I. törvénye is épp összhangban van ezzel.
Az abszolút sebességet az abszolút téridőn lehet definiálni: ezek a téridőbeli görbék (világvonalak) érintővektorai (az inkább ismert "négyes sebesség" vektorok ezeknek az abszolút sebességvektoroknak az aritmetikai modellbeli reprezentánsai)

Arre a kérdésre, hogy mi lenne, ha az egész világegyetem két testből állna, szerintem elég egyértelműen lehet válaszolni. Ha ez a két test elég távol van egymástól (vagyis elhanyagolható köztük a kölcsönhatás), akkor mindkettő inerciálisan fog mozogni. Ha kölcsönhatnak, és hasonló a tömegük, akkor egyik sem. Ha kölcsönhatnak, de az egyiknek a tömege elhanyagolható a másikhoz képest, akkor a nagyobbik fog jó közelítéssel inerciálisan mozogni, a kisebbik pedig nem. Ha pedig mondjuk egyetlen merev test létezik csak, akkor a forgásmentesség megállapítása tűnhet első ránézésre problematikusnak, de a fénysugarak (és persze a centrifugális erő léte, vagy nemléte) ekkor is kijelölik a forgásmentes állapotot.