Tudjuk, hogy a szubjektív elemek mennyire be tudják szennyezni a megismerési folyamatot. Mit tegyünk, ha a tudásunkat biztos alapokra kívánjuk helyezni?

Az emberiség erre a problémára eddig két, különböző választ talált.

A buddhizmus és a jóga az introspekció révén próbálják megtisztítani az észlelést a szennyező elemektől. Ez az út abból áll, hogy meditáció révén tudatosítjuk és eltávolítjuk a tudati szennyeződéseket, a tudat igazság-megismerésének útjában álló akadályokat. Azok szerint, akik ezt az utat végigjárták, az igazság ott van a tudat mélyén, és aki megismeri Azt (ami a tudat mélyén van), az szert tesz a mindenttudásra. (ez jó misztikusan hangzik, de csak azért, mert tényleg misztikus.)

A nyugati tudomány ezzel szemben elvetette az ember irracionális oldalát. Ideáljává a matematika vált, egy olyan, tisztán elméleti konstrukció, amely a valóságból származó tapasztalatokat kizárólag arra használja, hogy azok segítségével újabb absztrakciókat hozzon létre (gondosan ügyelve arra, hogy az ily módon létrejött absztrakciókat átfogalmazza, megfossza minden olyan jellemzőtől, amely utalhatna azok valósággal való kapcsolatára). Az érzékek révén megfigyelhető jelenségeket pusztán analógiás eszközökként használja arra, hogy megvilágítsa az elvont elméleti rendszerben fennálló összefüggéseket.

Ugyanezt a modellt próbálták követni a természet jelenségeit vizsgáló tudományok is, de nekik sajnos keményebb sors jutott: ezekben a tudományokban sokkal nagyobb a tapasztalatok szerepe, mint a matematikában.

Hogyan lehet egy tudós biztos a tapasztalataiban? Hogyan küszöbölheti ki a megismerés szubjektív voltából adódó torzulásokat?

(Magában ugye, nem bízik, és nem is képes elképzelni, hogy bármilyen módon megbízhatna, tehát ez az út - a keleti út - kilőve.)

Az első, nyilvánvaló válasz az, hogy csak azt fogadjuk el tapasztalatként, amit több ember (tudós) is megtapasztalt. Sőt, még jobb: csak olyan tapasztalatokat fogadunk el, amelyeket bárki, bármikor meg tud tapasztalni (ha nem triviális tapasztalatról van szó, akkor megadjuk azt a módszert, ami a tapasztaláshoz elvezet).

Aztán: előnyben részesítjük azokat a tapasztalatokat, amelyekhez mérési eredményeket tudunk kapcsolni. Extra biztonsági plusz: ahol csak lehet, a mérésre gépeket használunk, így biztosabbak lehetünk benne, hogy saját tökéletlenségeink befolyását a minimumra korlátoztuk.

Ha eléggé szűkre szorítjuk azt a csatornát, amelyen keresztül a tudományunk a valósággal érintkezik, és a bejövő tapasztalatokat eléggé szigorúan ellenőrizzük, akkor többé-kevésbé biztonságban érezhetjük magunkat a valóság "támadásaival" szemben. Az ily módon begyűjtött tapasztalatokat aztán tényekké formáljuk, és ezekre a tényekre építjük rá saját tetszetős, absztrakt elméleti modelljeinket. Ezeket a modelleket hívjuk aztán valóságnak.

Ezzel a trükkel (ti. hogy nem a valósággal foglalkozunk, hanem a valóságról alkotott absztrakcióinkkal) megszabadultunk a valóság eredendő bizonytalanságától. A valóságtól elszakított elméleti konstrukcióink világában mi vagyunk az urak, a valóság a maga irracionalitásával meg jobb, ha kívül marad.

(Gyanítom, hogy ez a biztonságra törekvés az oka annak is, hogy mi, programozók annyira szeretünk programozni. Egy lezárt világ, amiben mi lehetünk az urak, mi szabjuk a törvényeket; ó, milyen édes is a hatalom érzése... :-)

az "igaz" egy fogalom, ami CSAK MEGFOGALMAZOTT ALLITASOKRA VONATKOZIK.

Itt tényleg keveredés van. Amiről te beszélsz, az a fogalmi állítások igaz/hamis volta. Amiről én beszélek, az a létélmény magától értetődő egyértelműsége. Erről nem bizonyítás révén győződsz meg, hanem a megélésen (és az ehhez kapcsolódó megértésen) keresztül (itt megértés alatt nyilván nem az elméleti spekuláción keresztüli bizonyítást értem, hanem az intuitív belátást). A megértés mélysége pedig az introspekció, a tudatosság mélységétől függ. Minél jobban bele tudsz érezni a tudat által tapasztalt jelenségekbe, annál jobban ráérzel a működésükre és a közöttük fennálló összefüggésekre is.

(ha az igazságot csak a fogalmi állításokkal kapcsolatban értelmezed, akkor az előző bekezdésemet szükségképpen nem tudod értelmezni.)

Ezt jelenti az, amire rákérdeztél: a valóság, ha eléggé oda tudsz rá figyelni, magától elárulja a titkait. Az elméleti konstrukciók csak mankók, melyekhez azok ragaszkodnak, akik még nem vették fel a valósággal a valódi, élő kapcsolatot (és talán nem is hisznek ennek a lehetőségében).

cellux