eltűnődtem azon, hogy azokat, akik ki akarják rángatni a math2-höz hasonló embereket "begyepesedett" materialista világképükből, mi készteti erre.

a következő lehetőségeket találtam:

a) a magabiztos spirituális beállítottság mögött legbelül tartanak attól, hogy nincs igazuk, ezért megpróbálják "megtéríteni" a materialistát, aki veszélyt jelent saját kialakított világképükre

b) úgy érzik, ők spirituális harcosok, akik a valóságot, az igazságot "szolgálják", és kötelességüknek érzik, hogy harcba szálljanak minden olyan szellemi megnyilvánulással, ami a valóságot elhazudja

c) annyira el vannak szállva maguktól, hogy lenézik a materialistát és megpróbálják "kiokosítani"

ezek közül számomra a b) tűnik a legtisztább hozzáállásnak, viszont amikor ennek először a mélyére néztem, nem igazán értettem, minek kell az igazságot szolgálni, meg védelmezni. rossz lesz attól az embernek, ha mások elhazudják a valóságot? nekem teljesen elég, ha én tudom, mi újság. az igazság akkor is igazság, ha elhazudják, nem? nem kell támogatni.

aztán rájöttem, hogy ez nem egészen így van. gondolhatnék például az elkövetkező generációkra: aki hazugságok között nő fel, annak sokkal kevesebb esélye van a felébredésre, mint annak, aki az igazságban nevelkedik. siralmas lehet látni az embereket elhullani, tönkremenni abban a háborúban, amit minden felnövő embernek folytatnia kell a szüleiben és a társadalomban rögzült, abszolútnak kikiáltott előítéletek és automatizmusok ellen. a sikeres ellenállás, az önállóság elérése, az igaz értelemben vett felnőtté válás ma inkább kivétel, mint szabály (a mai ún. "felnőttek" zöme lelki fejlődését tekintve megrekedt az óvodás szinten, erre a pszichoanalízis számos bizonyítékkal szolgál).

ha valaki el tudja képzelni magának azt a társadalmat, ahol az emberek fel tudnak nőni, és ki tudják teljesíteni magukat, akkor nem csoda, hogy megtesz mindent annak érdekében, hogy ez a társadalom meg is valósulhasson. ennek a tevékenységnek egyik eleme lehet például, ha azokat, akik beragadtak az előítéletekbe, megpróbálja onnan "kirángatni".

aztán lehet a bolygónkra is gondolni. eléggé úgy tűnik, hogy a globális ökológiai katasztrófát (és talán az emberiség kipusztulását is) egyetlen módon kerülhetjük el: ha minél több ember elszakad attól a kizsákmányoló világképtől, amely szerint az ember a természet ura, és kénye-kedve szerint rendelkezhet annak javai felett. ha ezt a szemléletet felváltaná egy olyan, amelyben az ember magát a természet szerves részeként gondolja el, és ezért tudatosan ügyel arra, hogy ez a kapcsolat minél harmonikusabb legyen, akkor lenne esélyünk a megmenekülésre.

engem nem igazán lep meg, hogy egyesek agyában a kizsákmányoló, önközpontú mentalitás összekapcsolódott a materialista, tudományos világképpel, bár tudom, hogy ez a kapcsolat nem törvényszerű. magamról tudom, hogy megvan bennem ez az előítélet: úgy érzem, a ráció fensőbbrendűségébe vetett hit valamiképpen implikálja ezt a fajta világ-kizsákmányoló attitűdöt, ami nem vesz tudomást a tágabb összefüggés-rendszer létezéséről (vagy tudomást vesz ugyan, de elvonatkoztat a valóságtól, és a megfigyelt jelenségeket úgy kezeli, mint a gondolkodás egyéb tárgyait - az absztrakcióival játszadozik, ahelyett, hogy megértené, hogy itt az életével játszik).