Mijo Creative Commons License 2004.01.31 0 0 0

"A Nemzeti Színház „Megyejárása” Baján
zalaPress 2004.01.28. 13:20

Vasárnap (1-jén) délelőtt 11 órai kezdettel tartja a Nemzeti Színház „Megyejárás” című programjának Bács-Kiskun megyei nyitórendezvényét Baján, a Szentháromság téren, melyen meghirdetik az egész hónapra vonatkozó programokat. Február 13-15-e között ugyanis megyénk mutathatja be értékeit zenében, táncban, irodalomban, képző – és népművészetben, színházban Magyarország első számú teátrumában.

A Sugovica-parti nyitányon köszöntőt mond Barna György, Baja város alpolgármestere, dr. Balogh László, a Bács-Kiskun Megyei közgyűlés elnöke, valamint Jordán Tamás, a Nemzeti Színház főigazgatója. A megnyitó után ekhósszekér vonul át a térről a Nagy István Képtárig, ahol fél 12-től Jordán Tamás főigazgató nyitja meg a Nemzeti Színház színháztörténeti kiállítását. A rendezvényen közreműködik a Cabar Zenekar, a Folk Kór Zenekar, a Kraul Antal Fúvós Egyesület Fúvószenekara Vaskútról valamint a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei. (Rossz idő esetén az első program is a képtárban lesz) Bács-Kiskun Megye lakosságának is lehetősége nyílik kedvezményesen megtekinteni egy előadást a Nemzetiben, február 21-én Weöres Sándor Holdbéli csónakos c. művének délutáni előadásra különvonatot indítanak, mely közvetlenül a színháznál áll meg. A jelentkezés feltételeit a megyejárásra kiadott színes műsorfüzet tartalmazza. Z. L."