Hogy irtam volna azt elöször, ha onnan indultunk ki, hogy fantasy-e? Ebbe a fiókba se tuszkolta bele senki. Komolyan, tuszkolta itt bárki is? Szerintem nem. Ott tartottunk, hogy a meglévö kategóriákat próbálgattuk rá, aztán rájöttünk, hogy nem lehet csont nélkül egyikhez se sorolni, ergo kevert müfaj. Már csak az egyes elemeit kellett meghatározni, amikor berobbantatok, elég kategorikusan elutasitva az egészet.
Na de akkor ezt tisztáztuk.

Rendben, ujra OFF, bár nehéz erröl röviden beszélni.
Olyan általános képlet nincs, amit minden versre rá lehetne huzni. Van a klasszikus definició a maga formai-tartalmi kritériumaival, amit a 19-20. században egyre jobban feloldottak, szét is robbantottak. Gondolok itt pl. a szabad versre, vagy a képversre, de a csucs mondjuk egy dadaista vers, ahol egymás után raknak szavakat, s?t betüket/hangokat, igy még az értelmes kommunikáció követelményeinek se nagyon felelnek meg (persze ez volt a cél, az értelmetlenség). Asszem Jandlnak van egy olyan verse, ami leirva értelmetlen betüsor, de kimondva a vonat hangját utánozza (hallottam felvételröl az iró saját elöadásában, csak a nevében nem vagyok biztos). Mégis vers mindegyik, még az értelmetlen zagyva is, bár az már tényleg nagyon necces.
De még a vers mint forma sem köthetö feltétlenül és kötelezöen a lirához, ott a versdráma vagy verseposz. A ballada meg, bár alapvetöen a lirához sorolják, az Urei der Literatur (by Goethe), egyesiti a három nagy münemet.
Szóval körül lehet járni a dolgot és csak ilyen nem kötelezö kategóriákkal lehet körülirni, ha mindet bele akarod foglalni, bár szerintem több értelme van külön tárgyalni a klasszikust meg a modernt. Manapság meg egyre kevesebb az ilyen tiszta müfaju mü - a világhoz, a valósághoz, az észleléshez való eltérö viszonyulás miatt utasitják el a régi formákat, szabályokat, a németeknél pl a 18. század óta feszegetik és módositják a kereteket (Goethe, Kleist, Lenz volt nagy tabudöntögetö). Régen persze alig vagy nem volt akinél kilógott a lóláb, velük nincs gond a sorolásnál, mégis a klasszikus kategóriák segitségével lehet az ellene lázadókat is leirni, még ha nem is tudod öket besorolni. Az ilyenek általában kapnak külön fiókot. Ugyanez a helyzet a irodalmi irányzatokkal, van akit egyszerüen sehova se lehet besorolni (Kleist pl), van aki majd' mindegyik kortárs irányzatot "megjárta" (Goethe, a német Sturm und Drang, Klassik, Romantik 'csinálói' pl), ezek többségét pedig ök maguk alkották, közös program deklarálásával, elméleti munkákkal, tehát engedik magukat igy csoportositani.
Nem tökéletes a 'rendszer', mégis muszáj öket valahova besorolni, lehetöleg a hozzájuk hasonlóak közé, a szépirodalmat el kell választani a ponyvától, a világirodalommal (alkotókkal és müvekkel) mint egy nagy homogén masszával egyszerüen nem lehet mit kezdeni. Kell valami struktura bele, a káosznál egy nem tökéletes rendszer is jobb.

A zenénél hasonló a helyzet ahogy tudom, már a zaj és zörej is lehet az, ha van valamilyen ritmusa. Bár én botfülü vagyok, a zenei képzésem meg hagy némi kivánnivalót maga után. Szóval ebben végképp nem vagyok kompetens.

Hosszu is lett, sorry.