A diszpláziának megvan az a nagy hibája, hogy igazából sosem "múlik el". Az ismeröseim között akinél ilyen van, néhány évente elöjön a dolog. Figyeljétek állandóan és a legkisebb jelre pihentetni kell! Nem kell kimélni, mozogjon csak, amennyit csak tud, viszont pl lépcsön le, vagy meredek hegyoldalon lefele nagyon ellenjavallt. Persze a sokadik emeletröl nehéz így levinni. Sajnos nagyon ritka, ha nyomnélkül sikerül kimüteni.

Lépcsön le: mikor pici volt, nem mert lejönni (fölfele nem volt semmi gond), így hónapokig kézben vittük le sétálni (a földszinen lakunk, ami tkp az elsö emeletnek felel meg). Egyszer pont akkor akarta a fiam levinni, amikor hazaértem. Meglátott a lépcsö tetejéröl a kapuban és örömében lerohant. Talán az utolsóelötti lépcsönél juttott eszébe, hogy ö nem is tud itt lejönni, de akkor már késö volt. Még két-három alkalommal próbálkozott, hogy hozzuk le kézben, de aztán feladta és azóta is vidáman üget le-föl...