Kedves TLac!
Azzal kezdtem, hogy feltehetőleg nem fogod érteni az érveimet. Most azt kell látnom, én nem értem a tieidet. Nekem abból, hogy egy szilvafáról azt állitja valaki, hogy maga a szeretet még nem következik, hogy tényleg az is.
Ugyanigy nem következik ez a bibliai istennel kapcsolatban sem.
Tudod, ez csak néhány idézet volt, tényleg NAGYON KEVÉS ! Nem akarom itt most a szót szaporítani, de a Bibliából egy rendkívüli, meleg szívű, barátságos, törődő személyiség képét ismerheted meg, aki ráadásul a következőkre buzdít:
”Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok.” (Jak. 4.8)
Bárhogy igyekszem, nekem sehol sem látszik sem a meleg szív, sem a barátság. Nem akarok én is idézni, hiszen bizonnyal jobban ismered a bibliát mint én valaha is fogom. De azért az olyasféle történetek hogy hivet és hitetlent egyaránt emberfeletti szenvedéseknek tett ki, avagy akár tömegesen küldött halálba nem támasztják alá, hogy olyan nagyon szerető lenne.
Talán érted már, mit akarok mondani? Isten egy szereteten alapuló uralmat szeretett volna létrehozni! Ő valóban szerette volna LÁTNI, hogy mit érez iránta az első emberpár! Ha szülő vagy, ismerheted ezt az érzést…
Ha te szülő vagy tudhatod, hogy ajándékokkal és nem probatételekkel nyerhet el a gyermeked szeretetét, hanem pusztán a saját szereteted kinyilvánitásával, törödéssel és nem utolsó sorban elfogadással. Ráadásul a szeretet nem az engedelmességben nyilvánul meg. Ha már felhoztad példának, vannak gyerekek akik nagyon engedelmesek - mert kénytelen azok lenni - azután felnőttként jó messzire kerülik zsarnoki szüleiket. Vannak ellenben olyanok is, akik igencsak makacsok és mindig valami rosszaságon törik a fejüket, de felnőve szeretettel gondoskodnak idős szüleikről.
Igazad van. Bármikor beléjük ’láthatott’, hiszen meg volt a hatalma hozzá! De nem akarta megtenni! Tiszteletben tartotta őket! Az emberi identitásukat, a szabad akaratukat, amit Ő adott, és meg is csorbította volna, ha íj módon ’belenyúl’!
Nem is belelátni kellett volna, hanem megérteni és elfogadni a saját teremtményét, nem pedig azonnal kirugni és halálra itélni egy kis almalopásért. Ez egyszerű paraszti ésszel is gonsozság és önimádat, semmi egyéb.
Van egy másik oka is, amiért próbára tette őket, és ami miatt egyszersmind szinte törvényszerűen el kellett jutni a dolgok ezen rendszeréhez az emberi történelemnek!
Az ok bármilyen fura is, a szabad akarat. (Erkölcsi értelemben vett szabad akaratról van szó! Repülni nem tudunk, sem víz alatt lélegezni! ;-))) Csak egy valóban tökéletesen szabad akarattal felruházott személy képes arra, hogy a teremtőjével szembeforduljon. Ha erre nem lenne képes, nem mondhatnánk, hogy szabad akarata van!
??? Miért kell ehhez bárkit próbára tenni? Nem látom az összefüggést.
Mi van, ha Ő nem az erejét használva akar téged ’leuralni’, mert neki ez nem okoz örömet?
Mi van, ha Ő nagyon szeret téged, tiszteletben tart, mint EMBERT, mint egyéniséget, mint IDENTITÁST, és szeretné, ha belátnád a tények hatására, hogy az a legjobb MINDENKINEK, amire Ő kér!
Mi van, ha ez a világ pont azért ilyen amilyen, mert csak nagyon kevesen élnek úgy, ahogy Ő szeretné? Ő tudja, MINDENKI boldog lehetne, de szeretné, ha ezt belátnák az emberek, és önként, - szabad akaratukból, saját józan belátásuk miatt – tennék, amit Ő helyesnek mond?
Akkor az van, hogy hagyná az embereket tapasztalni, megérteni, megélni amit meg tudnak és nem fenyegetné SEMMIVEL.
Bizonyos mennyiségű idő eltelte után, aztán kiderül, hogy a családban kik tartják meg a szabályokat? Jobb-e úgy nekik? A külső szemlélők, és a család többi tagja előtt is látható lesz, hogy mire megy a család a házszabályok nélkül!
Igen és? Akkor a családfő fogja a kisbaltát és agyoncsapkodja a szabálytalankodókat. Csak úgy szeretetből.
A Bibliai József, Jákób fia, inkább vállalta a börtönt, de nem feküdt le az urának a feleségével! (1Móz. 39. fejezet.) Ő betartotta a „házszabályt”, még ha az, akkor pillanatnyilag a hátrányára volt is! Ezzel erkölcsileg Isten mellett foglalt állást a ’vitakérdésben’!
Tegyük fel, hogy én arra tanitom a gyerekem, hogy minden nap kétszer mosson fogat. Ez helyes dolog, nincs ebben kivetnivaló. De tegyük fel, hogy ez a gyerek mondjuk elmegy katonának, aholis az a hülye szokás van, hogy aki fogat mos, azt zárkába csukják.
Szerető szülőként nem hogy megengedném, hanem egyenesen elvárnám, hogy jó messzire hajitsa a fogkeféjét, legalább addig amig ilyen lehetetlen helyzetben van.
Nálam ez a szeretet.
De mások a fogalmaink, mint azt már a legelején is irtam.