"VAn egy baromi ronda állat a világon. Már kihaloban van, de lehet, hogy már ki is halt. A tasmániai tigris, vagy tasmániai kutya. Láttam rola egy filmet, rémes. Pedig ö is a Teremtö teremtménye szeretettel kéne ránézni, mégsem tudunk. Meg kell tanulnunk mindenre, mi világunk része szeretettel és részvéttel nézni.."

Nyíri Tamás is fölvetette ezt a 'baromi ronda állat' problémát egy (vagy több:) előadásán, csak pókkal tette, ha jól tévedek. Többen fel is szisszentek, amikor szóba hozta... És valahogy úgy oldotta föl, hogy próbáljuk meg elképzelni kinagyítva, részleteiben azt, amit eddig iszonytatónak találtunk... Vegyük észre az apró részletek finomságát, szépségét, harmóniáját, csak gyönyörködjünk a szerkezetében, és képzeljük el, micsoda mérnöki rend működteti, fogja egybe, hangolja össze azt a sok kicsi, tökéletes kis egységet, hogy minden klappoljon... Az a pók, vagy az a tasmániai izé, azért csodálatosan meg van szerkesztve... Működik... Nem is akárhogy...
Persze, bizonyos látványtól, viselkedéstől, tettől ösztönösen borzadunk. Ez természetes. De ha képesek vagyunk kicsit odébb nézni, kicsit másképp figyelni, másra fókuszálni vagy nem is fókuszálni, csak engedni a szemünket, a figyelmünket a fóbiáinkon, az előítéleteinken túl kószálni, akkor nem csak magunkat nyitjuk meg a világra, de a világot is, hagyjuk megynyílni, felénk...