2003. december 20., szombat
Jég és köd
Egy igazi Tortúra története

További alcímek:
Hogyan jött rá gethe másodszor is, hogy a túrabothoz fejlámpa dukál
Avagy: Don't try this at home!
Nincs jó turistajelzés, csak túl ritka köd
Ja és a Bükk sem viccel

Itt láthatók a képek összegyűjtve. (A szöveg között csak válogatás van.)

[Már egy hete csak a túrára gondolok]
   Szombat van, egy héttel később. S csak most van időm leülni és digitalizálni a fejemben kavargó emlékeket. Pedig úgy van sokszor, hogy a túrabeszámoló legjobb mondatai odakint a terepen fogalmazódnak meg, s aztán vagy megőrzi őket az emlékezet a beszámoló írásáig, vagy elszállnak a nemlétbe.
   A Bükk a szívem csúcsa csücske (turista-elszólás), s a Tar-kő az egyik legkedvesebb kirándulóhelyem az országban, mióta 2000. június 24-én először teljesítménytúráztam itt – mit tesz isten, éppen egy kemény, kánikulai Tortúrán. Voltam azóta nyáron kerékpárral, s télen gyalog, de ez utóbbit a nagy hó miatt feladtam – mind a mai napig az első Tortúra az egyetlen az ötből, amelyet teljesen szabályosan és szintidőre sikerült befejezni. Ha nem nyugtatnak meg hó-ügyben, el sem indultam volna most a Bükkbe. Hogy mi lesz a hó helyett, azt nem mondta senki...

[Visz a vonat]
   Vadmalaccal hamar elfogyasztunk egy doboz csokit, hogy erőt gyűjtsünk a túrára. Kisvártatva megjelenik Ebola, s kérdi, hogy a mögöttünk levő két hely csakugyan üres-e, mert ők csak a bagós szakaszba kaptak jegyet, és már a végüket járják odaát. Térül a jó hírrel, s hozza magával Hegedűs Robit is, de mi egy ideig gondolkozhatunk, hogy jó ötlet volt-e igent mondani, mert a pulóverjükből is dől a bagószag, oly mértékben impregnálódtak a Keleti óta. Legközelebb, fenyegetem meg őket, zsiliprendszert alkalmazunk, s csak akkor jöhetnek át, ha eltöltöttek tíz percet a két kocsi közötti átjáróban.
   Miskolcon gethe pontosan annál az ajtónál vár minket, ahol leszállunk, így helyes. A buszjegy a vezetőnél csak annyiba kerül, mint Pesten elővételben, így Ebola hiába szalad egy kört, mert csak azt tudja meg, hogy a taxi hármunknak a duplájába kerülne. Viszont épp visszaér indulásra, így mégsem késsük le a buszt.

[Tornaterem]
   Nincs tömeg, még matrac is akad bőven, kezdetben csak a fal mellett alszanak, de később egy soproni csapat ver tanyát a terem közepén, akik egy fél napig utaztak a Tortúráért. Kaptunk karácsonyfát is. Na és amit még sosem láttam – a rendezők kifüggesztettek egy igazi nemzeti parki engedélyt!

[Szintidő]
   Tizenöt óra – mondja este Czégé Zoli. – Hó nincs, jobb idő van, mint nyáron, kellemesen hűvös, nulla fok körül. „Elég lesz” – gondolom. Úgy vagyok, mint Mézga Géza a joghurtreklámban: ezt hoztam, ezt is hoztam, meg ezt is hoztam – de kanalat, azt nem hoztam. Hoztam én is mindenfélét, az utolsó pillanatban bevágtam a túrajelentést meg az Ezrednyitót, még örültem is, hogy beugrott – de térképet, azt nem hoztam. Van egy-két túra, ahol szívesen végigmegyek térkép nélkül is (mint legutóbb a Bakonyi Mikulás); de hogy a Tortúra nem tartozik közéjük, az hétszentség! Olyan mázlim van, hogy Zolinak van egy tartalék példánya, amit kölcsönad.

[Hajnal]
   VadMalac persze szokásához híven elhúzott ezerrel a rajt első pillanatában, és el is hiszem, hogy el fogja érni az esti vonatot Egerben. Nagyképűen én is felírtam a mai vonatokat, biztatásul még a délutánit is. :-) Így hát hárman indulunk gethével és Nagyondinnyével. Hat tizenötkor, de Dinnye hajnalig többször is gondoskodik róla, hogy megjegyezzük: neki hat tizenkettőt írtak a lapjára, így aztán nem ér rá.
   Elhaladunk a csövek alatt, amelyek a nyári túrán a közelgő beérkezés lélekemelő biztonságával kápráztatnak el, de most csak azt jelzik, hogy még alig indultunk útnak. No, azért egy kilométer máris megvolt! Szépen világosodik, már navigációs szürkület van, de sokan ezt még nem látják a saját lámpájuk fényétől. :-)

[Jég]
   Ez beüt. Erről nem szólt senki. Szóval jó idő van a Bükkben? Szóval meleg van, nulla fok? Szóval nincs hó, csak nyomokban? All right. Igaz, azt nem is kérdeztem, hogy van-e jég, és ha tudom, hogy van, nem is jövök el. És mit hagynék ki! Sétálunk, sétálunk, egy kis hegyen szétterülünk, csüccs! Elsőnek Dinnye, aztán pár perc múlva én is. De ez már Büxxt közelében van, előbb fellihegünk a Nagy-Kőmázsára, majd kis szusszanás után a Nagy-Som-hegyre is. Az utóbbira nem is emlékeztem, hogy ilyen szigorú! Arra viszont többen is emlékeznek sajnos, hogy mit bénáztam itt össze két évvel ezelőtt egy popsitepsivel meg egy óriási nagy tanyálással odafent a műúton. És ami rosszabb, hogy még fel is idézik. :-) Isteni jó ötlet volt elhozni a síbotokat, és isteni jó ötlet volt az esetlegesen előforduló 1-2 centis hóra való tekintettel bakancsban jönni. Én nem is tudom, hogy jutottam volna fel Büxxt-ig bot nélkül! Ami, mint utólag megtudom a kerékpáros topikba betolt linkből, a Bükk legmagasabban fekvő települése. Na és akkor hiába ér föl az ember egy platóra, merthogy tiszta jég az út, kész csoda, hogy egy eséssel megúsztam. Haladni alig lehet, próbálkozunk az út szélén, néha bejön középen kicsit a füves sáv, máskor pipiskedni kell, kicsit lejjebb meg még oldalpistáztunk is egyet – merthogy nem volt az se kispista, se nagypista, csak a piros sávval megfestett és a jégtől teljesen járhatatlan kocsiút helyett a vele párhuzamos erdei ösvényen nyomtuk, ami ugyan sokkal kellemesebb volt és alkalmasabbnak látszott volna festegetésre is... Valaki azzal biztat, hogy majd felolvad, ha melegebb lesz, de a fejemben egy gonosz hang azt súgja, hogy az bizony vissza is fagy majd délutánra, s még akkor előttünk lesz egy hatalmas darab az útból. A baj az, hogy a lejtők csúszósak és meredekek a két lábon való közlekedéshez, de nem elég csúszósak és nem elég meredekek, hogy ülve lecsússzak, pedig szívesen megtenném! Zenei aláfestésül Nagyondinnye szidja az autókat, amik ezt a jegesedést generálták. Nesze neked, tizenöt órás szintidő!

[Nóta]
Bükkszentkereszt határában foly a vér, foly a vér,
Nem árt az már az utcának, csupa jég, csupa jég.
Gyere, pajtás, essünk gyorsan jó nagyot, jó nagyot,
Míg szétszedik mellettünk a malacot, malacot.

   Szerencsére foly a víz is Bükkszentkereszt határában, a jó öreg kékkúti, pedig nem is reméltem volna ilyen fagyos időben. Azért szerencse, mert csak hittem, hogy két teli palackkal indultam el, de útközben derült ki, hogy rosszul hittem. A vér pediglen [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] azért foly utcahosszat, mert Dezső [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] meghalt, és épp a pedikűrözésnél tart.
   Ezután jön az ügyességi szakasz, egy meredek utcán kell lejutni a falu aljába, majdnem sík jég az egész, kerítésbe kapaszkodva, garázsbehajtókon átmászva ügyeskedünk, de olykor egy-egy autó halad el mellettünk nehezítésül. Igyekszem jól félreállni előlük, mert nem vagyok meggyőződve róla, hogy a vezetők száz százalékosan uralják ezeket a hússzal száguldó masinákat. Megerősítve látom aggodalmaimat, amikor az egyik elhaladó autón hátulról jól látszik, hogy nem abba az irányba megy, amerre a kereke áll. :-)

[Ellenőrző pont]
   Dinnye leül a kertben lábat műteni, én meg behatolok a két papírral. A pont kulturáltan van kialakítva, házban, meleg teával, de nagy a tömeg, és kibírhatatlan a hőség, szinte fuldokolva próbálok kijutni a kellemes hűvösbe. A tea jólesik, de a fűtött szobát csak pillanatokra bírom elviselni. Szerencsére az én lábam már az első kilométereken feltört, és mivel járás közben csak elviselhető mértékű fájdalmat érzek mindkét sarkamon, így a továbbiakban nem is kell törődni a dologgal, elég lesz a célban bajlódni vele. Bakancsot nem veszek le túra közben, ha nem muszáj.

[Sárga]
   Megtekintjük Bükkszentkeresztet hosszában, aztán áttérünk a menetirány szerinti sárgára. Eleinte rendben megy a dolog, a kék előírás szerint leválik. Aztán felérünk egy kis platóra, ahol balra szintben kijutunk az országútra, jobbra pedig meredek lejtőn folytatódik az erdei út, de jelzés egyik ágon sincs. Valószínűbb, hogy a jobboldali a helyes, de nem kockáztatunk; Dinnyével mindkettőnkben élénken él a nyári sugarói tévelygésünk emléke, és ez az út annyira hasonlít azokra a huplikra. Megegyezünk, hogy ha azt akarják, hogy a jelzést kövessük, akkor legyen valami jelzés, és kilépünk az aszfaltra. Utólag, a térkép alapján csakugyan a lefelé vezető út tűnik helyesnek, de nem bántam meg, hogy nem játszottunk szerencsejátékot. Egy ideig még keressük a jelzést, aztán leolvasunk egy buszmegállót és a mellette levő táblát, hogy szükség esetén pozicionálhassuk magunkat: a Gyuri által is megénekelt Rókafarmon vagyunk. Áthaladunk Hollóstetőn, ahol teljesen váratlanul előbukkan a jelzés, de még most sem értem, honnan. Egy darabig az egri országúton kell még menni, aztán letérünk, kétszer keresztezzük a műutat, emlékeim egy rejtett zugából előtör egy kép, hogy a S+ jelzést az út bal oldalán fogjuk megtalálni, s egy újabb keresztezést követően hagyjuk el hosszabb időre az utat. És lőn!

[Zárójel, mégpedig szögletes]
   Ezen a részen nagyon sokan választják a műutat, pedig valószínűleg nem rövidebb, és az sem biztos, hogy járhatóbb; az aszfaltot hamarabb fogja a jég. A túra előtt szó esett a régi honlapon található információkról:

Fix ellenörzőpontok:
Bükkszentkereszt, a buszfordulónál a völgytalpban, a falu közepén.
Bánkút, a Bánkút-Csurgói barlangászház
Tamás kút: még nem biztos hogy meg tudjuk oldani
Várkúti turistaház
Nagy-Eged
Tisztelettel felhívnánk a kedves túrázókat az alábbiakra:
Előfordult már hogy túrázók levágták az utat, pl. Bükkszentkereszt – Hollóstető szakaszon.
A továbbiakban minden, rövidíteni lehetséges szakaszban ellenörzőpontot helyezünk el, mindenkit kérünk hogy a megadott útvonalat szigorúan kövesse.
A kissé zavart jelzésű területeken (pl. Kismező) természetesen nem kérjük az alig követhető jelzések szolgai követését, csak a tiszta, világos szakaszok levágását kérjük elkerülni!
Ezt az információs oldalt folyamatosan bővítjük!

Amihez (budai-)H.G. a következő kommentárt fűzte:

Ez tetszik, remélem meg is valósítják! Viszont akkor szükség lesz ep-ra a Nagy-Kőmázsa előtt, a kékmezői műútnál, Bükkszentkereszt és Szarvas-kút között kb. 4 helyen, a Kis-mező után, a Vadkertnél, a Nagy-mező után a Z+ műúttal párhuzamosan futó szakaszán, a Csalánosi autóparkolónál (ha a Csurgói erdészháztól vissza kell térni), a Faktor-rét és a Keskeny-rét között 3 helyen, a Tar-kőn, a Toldi-kapunál, a Gyökeres-lápán, Gerzsény és Völgyfő-ház között (pl. a Zsuzsa-forrásnál), Nagy-Eged után az új piroson (ha már nem a régit kell követni). Ez kb. 17-18 új ep-t jelent!

Tekintsünk el az eredeti szöveg hibáitól; a helyzet az, hogy egyetlen fia szál többletpont nem volt, se állandó, se mozgó, se zsírkrétás; igazából meglepő is lett volna. :-) A Tamás-kúti pontot szépen megoldották, a Nagy-Eged viszont fix pont létére kimaradt. Czégé Zoli úgy mondta, hogy a csúcs utáni meredek lejtőket nem tartotta biztonságosnak, amiben sok igazság is lett a jeges éjszakában. Bár, tegyük hozzá, Zoli rendezésében nyáron sem szokott szerepelni a csúcs. Az utolsó folyamatos frissítés is rég lehetett, mert nemcsak az Eged került ki a listából, hanem a bükkszentkereszti pont is átkerült egy sokkal jobb helyre, és az útmutatóban már mindkettő így is szerepelt.
   A túra másik honlapján, az egrieknél egészen más tartalom jelenik meg. Egy túrán két különböző honlap – még mindig nem a teljes összhang jele a rendezők között. Jó, hogy nem innen vettem az információimat és nem utaztam a 12-es busz végállomására, mert akkor nagyon morcos lettem volna! :-) Tehát figyeljetek oda, mások trehánysága ellen nincs orvosság, de Miskolctapolca továbbra is a 2-es busz végállomásánál keresendő! Az egri honlapról derül ki viszont a miskolci honlapról lefelejtett nevezési díj, ami – immár nem először – magasabb a túranaptárban megadottnál. Persze mi az a száz forint a teljes költséghez képest?
   Az egri honlap sem frissülhet túl gyakran, innen ugyanis letölthető az útvonalleírás, mely az utolsó szakaszon már egészen másképp szerepel a füzetben. De legalább letölthető valami! Fény derül innen a korábbi tervekre: „Tovább a P-on Bikk-bérc, majd P?-ön a Nagy-Eged Kilátóig. Innen a sárga szalagozáson lefelé, ez után tovább a P-on Kis –Eged, Cigléd dűlő.” S még egy érdekes különbség: „a Vallon úti iskolában megtalálod a CÉLT, ahol hamburger, tea és forralt bor vár.” Na, ezzel a hamburgerrel ijesztgettek is rendesen menet közben, hogy milyen volt legutóbb, de a végleges változatból a CÉL utáni rész kimaradt, a Vallon úton pedig forralt bor, tea és zsíros/margarinos kenyér várt. Az nagy piros pont, hogy mindenhol volt tea! Érdekes viszont, hogy az igazolófüzetben csak az egri honlapot tüntették fel.
   Ami még nagyon érdekes, és egyik honlapon sem olvasható, de a füzetben szerencsére benne van, az a nyári Tortúra 65 teljesen új útvonala. Fel is merül bennem, hogy szabad-e még ugyanezen a néven hirdetni ekkora változással. Tehát nyáron körtúra lesz Eger belvárosi rajt/céllal, az útvonala: Eger – Baktai-tó (ez a térképem szerint egy kis mocsár vagy láp) – Szarvaskő – Őr-kő – Tar-kő – Tamás-kút – Várkút – Nagy-Eged – Eger. A téli Tortúra viszont jövőre is az eredeti útvonalon halad.

[Kilóg a kecskeláb]
   A Szarvas-kút után ismét mászás következik a Rejteken (első Tortúrámon még volt itt zsírkrétátlan pont). Sugaró jön, ahol egy elágazásban mindig eszembe jut a nagy csalángázolás. Dinnye és gethe korábban majdnem újrakezdték egy korábban félbehagyott barkochbameccsünket, mégsem bírták kitalálni, mi dudorodik a kabátom alatt – a Kecskeláb-réten aztán előkerül a fényképezőgép is. Meg a jég, hogy kevésbé örüljünk. :-)

[Ingyenkilométerek]
   A Kecskeláb-rétről kiérve túloldalt megtaláljuk a zöld jelzést. Kicsit ugyan gyanús, hogy van vele egy kék is, de az ember nem gyanakodhat örökké minden túrajelzésre, nem bánt az senkit. – Már csak az lenne a poén, ha visszafelé mennénk a zöldön – jegyzem meg, elfeledve, hogy ha gondtalan poénból blöffölök, az többnyire bejön. Gethe mosolyog, de megnyugtat, hogy jófelé megyünk. Kicsit küzdeni kell a jéggel. Hamar ki is érünk a Nagy-mezőre, ahol egy sorompó köti le az érdeklődésemet. [A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n] Ötkilométeres eltévedési lehetőséget és kétszáz méter bónusz szintet sorsolok ki azon kedves olvasóim között, akik legkésőbb a BUÉK rajtnyitásának a percéig beírják, hogy milyen telefonszámot hívhat egy balesethez siető mentő sofőrje. Rekurzív telefonszámok, mint például a 112, nem érvényesek! :-)
   – Hogy kerültünk Jávorkútra? – kérdezi gethe a hátam mögött, felriasztva az elmélyült fotózásból. Először nem is értem a kérdést, van aszfaltút, házak, bár csakugyan nem tűnt egészen ismerősnek a terep... Gethe egy faragott oszlopra mutat, melyen félreérthetetlen Jávorkút felirat díszeleg. Hihetetlen erősek a szervezet védekező reakciói, még mindig azzal próbálom menteni a helyzetet, hogy kicsit odébb tették az oszlopot, előfordul errefelé, hát a Pazsag tábla sem a pazsagi erdészház közelében van ám! De a tények nálam is makacsabbak: ez bizony Jávorkút, mi pedig csakugyan ellenkezőleg indultunk a zöldön. Végül is azt írták a fent idézett honlapon, hogy a Kis-mezőn ne kövessük szolgaian a jelzést, és ezt be is tartottuk! :-) Felmerül az ötlet, hogy keresztben átvágjunk Bánkútra, de aztán leteszünk róla – az, hogy ingyenkilométereket gyűjtünk, nem ok rá, hogy lemondjunk a kifizetett kilométereinkről, és kihagyjuk az igazi Nagy-mezőt! Visszafordulunk hát azzal, hogy most már az aszfalt is jó lesz, de aztán menet közben mégis a jelzést választjuk, az a járhatóbb és kellemesebb.

Ne aggódj, itt még nincs vége a túrának! A kalandosabb része csak ezután jön majd.