Attól, hogy jól és hihetően mondja, és nem beszél mellé. Amenyiben létezik objektív valóság, akkor arról lehet beszélni.

"Hogyan lehetne a szűrőn át érthetőnek maradni, ha a szűrő torzít? Égesse le a szűrődet?"

Körülbelül a harmadik alkalommal kérdezem: miért, miből gondolod, hogy létezik bármiféle szűrő? Ha létezik: miből gondolod, hogy meg lehet tőle szabadulni, és azzal nem egyszerűen csak megsemmisülsz? Egyáltalán minek kapálózni? Úgyis mindenki meghal, a halottaknak pedig nincs egójuk.

"Attól, mert valaki könyvet ír, meg kiáll egy színpadra, attól még nem biztos, hogy bizonyítani akar."

Igaz. Valószínű, hogy könnyebb könyvet írni és néha előadást tartani, mint kapálni vagy ének-zenét tanítani általános iskolában, és sokkal jobban is hoz a konyhára.

Nézzünk egy szerény becslést! Az előadásból megtudtuk, hogy egy foglalkozás 2 órán keresztül tart, fejenként 2000 HUF. Egy csoportba tartozzon mondjuk 20 ember. Naponta ez 2000 * 20 = 40.000 HUF. Heti 4 alkalommal tehát hetente 40.000 * 4 = 160.000 HUF. Egy hónapban 4 hét szokott lenni, tehát 160.000 * 4 = 640.000 HUF. Tényleg ügyes, megspórolja a terembérletet is és nem dolgozza halálra magát. Elismerésem, jól csinálja!

"Azt gondolom, ha valaki olyan tudással él, ami több (jobb, magasabb szintű, stb.) mint a többi emberé általában, azt addig fogják nyaggatni, amíg el nem kezd valahogy megnyilvánulni, tanítani."

Ide kívánkozik a népies közmondás Katáról meg az ő táncba invitálásának nehézségeiről. Vagy szegény AJC-t netán fegyverrel kényszerítik a prédikálásra?

"Ezzel együtt legalább három könyvét láttam már boltban."

Az egy dolog, ha valaki saját maga ír könyvet és előadásokat szervez(tet), az meg megint más, ha valakinek a rajongói írnak könyvet az összegűjtött szövegeiről, és kéretlenül is odamennek az otthonául szolgáló helyre. Egyébként ha én nem akarok valakikkel beszélni, akkor frappánsan és egyszerűen nem beszélek velük. Egy idő után majd szépen leszoknak arról, hogy piszkáljanak.

"Azt meg miből állapítod meg, ha valaki ücsörgő? Vagy azt hogy igazi kereső? Mi az, hogy kereső?"

"Szagról". Ücsörgő az, aki vegetál, aki elvan valahogy, és várja a sült galambot. Kereső az, aki megkeresi a galambot, megsüti és megeszi, aztán vagy jóllakik, vagy sem. Az ücsörgő képes a csordával tartani, arra megy, amerre épp divatos, még akkor is, ha ez számára nem előnyös. A kereső erre képtelen. Az sem mindegy, hogy valaki hajlandó-e, képes-e magát megváltoztatni a remélt cél érdekében, vagy inkább olyan célt keres, amit valóban el tud érni.

"Buddha, mielőtt buddha lett volna, volt olyan időszaka, amikor aszkéta volt, és nem szólt senkihez, meg volt olyan is, amikor gazdag pasi volt, csomót kártyázott, és valami csajjal élt együtt. Akkor ő most kereső volt, vagy sem? Vagy csak élete bizonyos szakában?"

Van egy film Buddháról, Keanu Reeves főszereplésével ('A kis Buddha' a címe), elég jó, nézhető film. A mesebeli Buddha, bármely más emberhez hasonlóan, amíg elégedett volt a világával, nem akart változtatni rajta. Amíg királyfiként gazdagságban élt, és nem tudott a nyomorról, az öregségről (az apja intézte így, hogy óvja a fiát), eszébe se jutott, hogy az idilli életének valaha is vége lehet. Aztán egyszer öreg, beteg embereket látott, és szembesült azzal, hogy az ember halandó. A pusztulás elől menekülni igyekezve remetének állt, de az se tetszett neki, és úgy érezte, számára az a tuti, ha az "arany középutat" választja, és egyúttal megszabadul a vágyaitól, és így majd kikerül az örök körforgásból, és nem kell újjászületnie soha többé.

A mesebeli Buddha úgy tűnik, kereső volt: kipróbált különféle módszereket, világnézeteket, de nem elégedett meg, csak akkor, amikor érezte, hogy rátalált arra a világnézetre, ami valóban neki szól.

A "valódi" emberek esetében nem tapasztalok ilyen keresést. Belekóstolnak egy-két technikába, tanításba, megpróbálnak megfelelni neki a tanításoknak, de lusták, és leragadnak valahol, aztán csodálkoznak, ha idegbetegek, boldogtalanok lesznek. Az ilyenek védik leghangosabban a "gurujukat", hiszen ha nem tennék, saját maguk előtt kellene beismerniük, hogy mennyit pocsékoltak.

Aleister Crowley úgy fogalmazott, hogy mindenkinek van egy "isteni akarata", és az egyén akkor érzi jól magát, ha aszerint cselekszik, amit a valódi akarata "diktál".

"Aha, amennyiben definiálod nekem azt, hogy mi a kereszténység."

Dióhéjban: a keresztények abban hisznek, hogy a világ valamiféle felsőbbrendű akarat, felsőbbrendű terv részeként létezik, mindennek oka van, és a végső ok, mindennek az eredője egy "pontban" egyesül, ami/aki a világ folyamatosan aktív teremtője is. A létezés szenvedéseit (betegségek, halál stb.) részben az eredendő, mindenkire érvényes bűn következményének tartják, részben pedig az ördög tevékenykedésének (amit szintén a bűnnel kapcsolnak össze). A keresztények hiszik továbbá, hogy eljött a megváltó, akinek az útmutatásait (amik a teremtő játékszabályai is egyben) betartva meg lehet szabadulni a szenvedésektől és el lehet jutni a paradicsomba, abba az állapotba, ahol nincs szenvedés. Az útmutatások közé tartozik többek közt a személyiségről, az anyagi világról való lemondás (vö. korábbi Jézus-idézet!).

"Maugli, attól mert nem emberek között nevelkedett, még nem egótlan"

Vagyis az ego-krampusz eredendő bűnként is fölfogható. Mindenkire érvényes, a puszta létezésből ered.

"Ő is képes rá, meg bárki más is."

Akkor minek AJC, miért épp ő? Egyáltalán minek az "egótlanságra" törekedni? Honnan tudod, hogy az jó, vagy hogy egyáltalán lehetséges? Miben más az az állapot?

"Maximum azért jó egy külső katalizátor, mert a jelenlétében könnyebb megélni, emlékezni erre az állapotra."

Tudatosan emlékezni a tudat nélküliségre? Miért gondolod, hogy AJC alkalmas a katalizátori szerepre? Mi garantálja, hogy az a "katalizátor" valóban segít, és nem csak a ego-krampuszod kreálmánya, hogy még több szűrőt aggasson rád?