Nem tudom megállni, hogy Csurka Gerő (NS) jegyzetéből ne másoljak ide egy bekezdést, és ne reagáljak rá:

"Bónuszként Medgyessy Péter üzent a Sportcsillagok Gálaestjére: különdíjat ajánl fel Görbicz Anitának. Szemétkedő jegyzetírók itt nyilván elsütnék, úgy látszik, a miniszterelnöknek az a heppje, hogy kiálljon a legalábbis ellentmondásos megítélésű személyiségek mellett, lett légyen szó pénzügyminiszterről vagy a vb-döntő utolsó három támadásában rontó irányítóról – de ne keverjünk ilyen színeket az összképbe, mégiscsak az a lényeg, hogy egy ország nem tudott napirendre térni a Zágrábban történtek fölött."

Általános jelenség (publicisztikában, politikában stb.), hogy úgy kezdik a mondatot: "nem akarok abba a hibába esni, hogy felemlegessem, hogy xy/az ellenzék/a kormány így és így cselekedett", majd szépen felemlegetik, hogy xy/az ellenzék/a kormány hogyan is cselekedett. Szvsz ez egy undorító modorosság, vagy talán még annak sem nevezném. Mert akkor itt és most két út lehet: vagy nem mutogatunk a másikra, és saját érvekkel, saját tetteinkkel bizonyítjuk igazunkat, vagy pedig a másikkal próbálunk takarózni, annak hibáival próbáljuk önmagunkat igazolni. Az említett köztes megoldás álszent, és nem sokban különbözik az utóbbitól, a másikra mutogatástól.

Itt most CsG is hasonlót követett el. Szemétkedő jegyzetírók tennének így, írja, de hát éppen ő az, aki szóba hozza az ostoba feltételezést, éppen ő kever ilyen színeket az összképbe, és a cikk további részében meg sem próbál elhatárolódni tőle.

Végkövetkeztetés: CsG (aki egyébként számomra szimpatikus, szeretem olvasni is, nézni, hallgatni is) ebben az írásában öngólt lőtt, összességében saját megát minősíti szemétkedő jegyzetírónak.