Olvasva a vitát, az jutott eszembe, hogy kicsit talán lélektani okai is vannak az elutasításnak. A XXI. századi ember nehezen fogadja el, ha valaki eltűnt fejlett kultúrákat emleget. Nehezen tudja elképzelni azt, hogy ne maradtak volna konkrétabb nyomok. Szerintem ez kétféle problémából fakad, 1. mit értünk fejlett civilizáción, 2. fejlett technikai tudásunk ellenére nem tudunk minden potenciális helyhez hozzáférni, ahol leletek maradhattak, akár ilyen lehet az Antarktisz jege alatti föld is.

Létezhetett primitívebb technikát használó, de társadalmilag fejlettebb kultúrák. Ennek ugyan nem maradhatott túl sok tárgyi nyoma, de akadhatnak olyanok, akik előbbit neveznék fejlettebbnek, ha az a társadalom harmóniában élt. Méga ha el is pusztultak, nem jelenti ez azt, hogy mi előrébb tartanánk (kiterjedtségünk okán), mert míg egy civilizáció kicsi, könnyen elpusztíthatja bármely külső fenyegetés. Ettől még tudhattak olyan dolgokat, melyeknek nagy hasznát vehetnénk esetlegesen óriási technikai lehetőségeink mellett is.

Felvetődött itt a mítoszok és történetek valóságalapja. Nem tudom, olvasta itt esetleg valaki Santillanától a Hamlet malmát, ami alapos elemzéssel hívja fel a figyelmet (különösebb következtetések levonása nélkül) a mítoszokban rejlő mély szimbolikára (pl. precesszió ábrázolása). Sajnos a ma ilyen témákban megjelenő könyvek nagy része szinte minden vélt bizonyítékot megpróbál felhozni, melyek közül sokat kétségbe vonnak vagy megcáfolnak a tudósok. Ez szerintem nem jelenti azt, hogy maga a lehetőség ki van zárva, épp a fent említett pontok miatt. Inkább csak azt, hogy az írója rossz módszerekkel közelít azokhoz, akiknek nagyobb tárgyszerű tudásuk van az adott területről.

"A történelemből azt tanuljuk, hogy az ember a történelemből soha nem tanul."