Régóta figyelem a szobát és mint ótszájder, eddig nem is igazán mertem hozzászólni. De látom a dolog kezd a végére érni, eljutottunk filozófiai magaslatokba, vagy mélységekbe kinek, hogy tetszik.

Nekem is lenne egy közbevetésem, inkább csak egy kérdés, egy gondolat.

Ez az egész probléma megfogalmazható úgy is, mint ahogy sokszor meg is fogalmazzák, hogy annak a valószínűsége, hogy a világ/és föleg a nem kvantum világ/ az ősrobbanásból a jelenlegi formájába jusson kb azzal egyenlő, hogy egy hegyére állított ceruza jó pár millió évig nem billen egyik oldalra sem.

Szóval valami hiányzik az elméletekből. Miközben a fizikusok többsége az anyag egyre kisebb részekre bontásával van elfoglalva csak kevesen foglalkoznak az összetett rendszerek problémájával.
A kvantum mechanika sok aspektusa amiről azt gondoltuk vagy felfedezője azt gondolta, hogy csupán elméleti/matematikai konstrukció bebizonyosodott, hogy objektív valóság. Pl ott van az EPR kísérlet, a kvantum/állapot teleportácíó. Ha jól emlékszem Einstein még arra eszelte ki, hogy megpróbálja bebizonyítani valami rejtett paraméterek szükségességét, ami összezúzta volna a kvantum mech valószínűségi jelegének realitását.
Még a kísérlet végrehajtása elött, elméletileg levezették a rejtett paraméterek szükségtelenségét. Maga a kísérlet csak hab volt a tortán, főleg hogy a teleportáció 4X fénysebességgel lett végre hajtva.

De ez a kísérlet is felvetette az összetett rendszerek problematikáját. Ha egy részecske kvantum állapotát tudjuk teleportálni, akkor egy cicusét miért nem?

Még a neten láttam egy előadást talán a kvantum-vákuumról, a sötét anyagról, meg hasonló homályos témákról. A végén egy öregúr, akin látszott, hogy kívülálló bár a téma értője, feltette a kérdést: általában a sötét anyagért apró kis részecskéket tesznek felelőssé, de mi van akkor ha ez mondjuk focilabda méretű, kicsi vagy nagy tömegű, a mi környezetünkben nagyon ritka részecskékből áll. A pulpituson a jónevű fizikusok összenéztek és csak az látszott az arcukon, hogy ba'meg hát még erre sem gondoltunk! Az egyikük végül kinyögte, hogy végül is különösebb akadája nincs, de hát igazából fogalmuk sincs.

Szal' a követketőre gondoltam, a részecskék a standard modellben egy nagyon ügyes kis hierarchiába vannak rendezve. A részecskékhez kvantumszámok, szimmetriák, és megmaradási törvények vannak rendelve. A kvantum mech végül is valami olyasmiről szól, hogy ha van egy jó csomó hasonló kvantum állapotban levő részecskénk azok hogy hatnak egymásra, milyen eloszlást mutatnak (pl BEC)stb. Pl ott van az atom ugye: bizonyos körülmények között ha a kvantum számai olyanok, akkor sok atommag egy kvantum kulimászt BEC-et alkot, amivel aztán nagyon érdekes dolgokat lehet csinálni, pl szupravezetéshez hasonló jelenségeket.
Az én problémám az, hogy a fizika végül is az atomoknál leáll azzal, hogy kvantumszámokat ragasztgasson a különböző rendszerekhez. Miért ne lehetne annak a bizonyos macskának saját kvantumszáma, valami saját-macska-állapota. A macskaság ekkor nem azért különbözik más kvantumos jellemzőktől -többek között-, mert mi nem kvantumos, hanem egy "reális" világban élünk, hanem mert a macskaság nevű kvantumszámmal egyedül a dobozban levő macska rendelkezik, nem úgy mint a mikro méretekre jellemző kvantum világ esetében, ahol pl az egyik foton megkülönböztethetetlen a másiktól. Az összetett rendszerek kvantumszámát nevezhetnénk IDENTITÁSNAK. Látható hogy ez az Identitás sokszor a kísérlet végeredményét "befolyásoló" tudattal lehet azonos /mondjuk ez már elég vad következtetés, de miért is ne?/.

A kísérlet eredményét ezért szerintem csak akkor tudjuk helyesen megjósolni, ha nem csak annak a kvantum rendszernek az állapotát vesszük figyelembe, ami meghatározza a ciánkapszula, vagy a pisztoly állapotát, valamint a saját beavatkozásunk hatását, hanem figyelembe veszi azokat az összetett rendszereket amik szintén hatással lehetnek a kísérletre: a dobozt, a pisztolyt, és nem utolsó sorban Cirmit magát mint kvantum mechanikai rendszert.