alexclassic Creative Commons License 2003.12.04 0 0 10
Ezt írtam: Korrekt?

Tisztelt XY

A XX tulajdonosa vagyok.

Nagyjából 1 hónapja a két félszoba sarkaiban beázás jelent meg, amely néha cseppekben, néha csak elszíneződésben, de folymatosan jelentkezik napszaktól és hőmérséklettől függően. Ezt jeleztem többször szóban az építésvezető felé, aki szóban ígéretet tett ennek kivizsgálására és megszűntetésére, azzal a javaslattal, hogy a felettünk lévő még nem lakott lakásban a fűtést beindítják és így valószínüleg megszűnik a probléma. Ez nagyjából 3 napig így is volt, de azóta megint ázik a plafon ezen része, minden ablak (az általam megkérdezett szakértő szerint szigetelésí probléma következtében) nagyon erősen párásodik. Miután most már több napja nem sikerül az építésvezetőt megtalálni (sem telefonon sem személyesen) nyomatékosan kérem a hiba megszűntetését. Amennyiben ez nem történik meg, kénytelenek vagyunk jogi útra terelni a dolgot.

Ezen kívül szeretnénk postafordultával vagy személyesen egy-egy másolatot kapni a lakás vízvezetékezésének terveiből, mert a Vízművek ezt az almérő beépítése miatt kéri tőlünk.