6,5 évig éltem az élettársammal... Én értelmiségi családból származok, 4 évesen olvasni kezdtem, 5 évesen már több könyvet kiolvastam (mesekönyvet nem olvastam 10 éves koromig, ifjusági regényeket), akkor kezdtem egy felsőfoku sulit...
Ő szakmunkásképzőt végzett, és a rokonságban a legmagasabb végzettség is kb. ez, a fia a hatásomra szerzett technikusi végzettséget, és belefogott egy felsőfoku suliba, de b. anyja megpróbálta ledumálni, csak rám hallgatott...
A baráti körünk nagyon eltért, kölcsönösen rühelltük és kerültük egymásét, de nem muszáj mindenhova együtt menni :o)
Semmi gond ebből nem volt, mert a humorunk hasonló, én elméleti ember vagyok inkább, ő inkább gyakorlati volt, én megterveztem a dolgokat és kapcsolót szereltem, ő asztalt csinált, polcot szögezett...

Amitől szétmentünk, az a zuhanó önbizalma volt, addig ritt, hogy milyen vén hozzám, amig én is igy éreztem, és kiraktam a szürét... Utána meg jött volna vissza, még mindig jönne, pedig már évekkel ezelött szakitottunk, és azóta ujranősült, de még mindig ri, hogy elválik és fogadjam vissza...
Ha nem csinálja a korhisztit, szét se megyünk...