A kormány nem határolódik el
Hello Uljanov - Goodbye Lenin
Aprólékok a "történelem szemétdombjáról"! DNPI - Pécs
Szerkesztői megjegyzés: Íme a beteljesült ige. A magyar kommunista mozgalom még élő és ficánkoló maradványai november 7-én megrándulnak, mint az elektromossággal sújtott békacomb. "Szép idők, régi szép idők", és majdnem bejött nekik. Ellentétben a szerencsétlen orosz néppel, amely a múlt század legnagyobb részét a vörös, szocialista laborban töltötte, a magyaroknak mindössze fél évszázad jutott. S még mindig van valaki, aki ezt a világ- és nemzeti katasztrófát megünnepli, és ha tehetné, megint megünnepeltetné az áldozatokkal. Furcsa módon ez a Thürmer elvtárs nem Angyalföldről vagy Csepelről vezényli a világforradalom újabb fordulóját - amit az ember úgymond elvárna tőle - hanem a budai Máriaremetéről, ahol szelídgesztenyefák árnyékában húzza meg magát, legalábbis addig, amíg be nem teljesül a vágya. Burzsoá értékek először, proletáregyenlőség utoljára. (tomk)
"86 esztendővel ezelőtt, 1917. november 7-én Lenin a pétervári Szmolnij dísztermében bejelenti a proletárforradalom győzelmét. Ünnepként emlékezünk erre a napra ma is." - kezdi A Szabadság című munkáspárti hetilap november 7-i számának vezércikkét Thürmer Gyula, a párt elnöke.
Thürmer állásfoglalása ellen azonban - politikusoktól újságírókon át közszereplő "értelmiségiekig", beleértve a történelmi egyházak vezetőit is - senki sem tiltakozik. A kormány és a kormánypártok - melyek több önkormányzati testület munkájában is élvezik a még ma is marxista-leninista párt támogatását - nem határolódnak el a szélsőbaltól. A liberális lapokból pedig egyszerre elmaradnak a hisztérikus reakciók. Felmerül a kérdés: vajon miért? Vajon mi az oka annak, hogy 14 évvel egy több évtizedes szélsőbaloldali diktatúra után senki sem a szélsőbal-, hanem a szélsőjobboldalban látja a nagyobb veszélyt? Mi a különbség a 20. század két totalitárius rendszer megítélése közt? És miért írhatja Thürmer még egy játszi fülcibálás nélkül is, amit ír? Vajon mekkora lenne a közfelháborodás, ha egy szélsőjobboldali lap címlapján ez állna egy vezércikkben: "81 esztendővel ezelőtt, 1922. október 30-án, a fasiszta alakulatok római bevonulása - a "marcia su Roma" - után az olasz király miniszterelnökké nevezte ki Benito Mussolinit. Ünnepként emlékezünk erre a napra ma is."? Remélhetőleg nagy. A jobboldal irányából érkező extrémitások azonban - mértéküktől függetlenül - összehasonlíthatatlanul negatívabb megítélésben részesülnek, mint a baloldaliak. Ha Thürmer azt írja: "Az Európai Uniót a nemzetközi tőke szervezetének tekintjük...", senkit nem zavar. Ha Csurka vélekedik ugyanígy: fasiszta.
De menjünk tovább. A Szabadság november 7-i, "ünnepi" számának 5. oldalán E. Nagy István Nábrádról a következőket üzeni az olvasóknak: "Szép kis gyűjteményem van az MSZMP-munkáspárti relikviákból. ’A Vörös Csillag gyermekei’ címmel szeretnék egy kiállítást összeállítani otthonom-házam egyik szobájában." Vajon mekkora lenne a - hangsúlyozzuk: teljesen jogos - megbotránkozás, ha a túloldalon valaki a másik totalitárius rendszer önkényuralmi jelképeit propagálná hasonlóképpen? De vissza A Szabadsághoz. A szélsőbaloldali hetilap november 14-i számában folytatódik az "Olvassunk klasszikusokat - Cselekedjünk a mában!" sorozat, melynek aktuális epizódjában V. I. Lenin: A munkáspárt és a vallás című nagystílű munkájával kedveskednek az olvasóknak. Vagyis - ellentétben például a Mein Kampffal - az egyik diktatórikus rezsim gondolatrendszere legálisan népszerűsíthető. Jóllehet, azonos elbírálást (tilalom) érdemelne mindkettő. Thürmer "Burzsoá propaganda!" és más hasonló vélekedéseivel párhuzamosan pedig már analógiát is nehéz állítani.
Miért fontos mindezzel foglalkozni?
A lenini eszméknek köszönhetően a XX. században mintegy 100 millió embert pusztítottak el. A lelkileg és fizikailag megnyomorítottak száma pedig gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Megtisztelő lenne, ha a politikai és a közélet, valamint a liberális lapok fanatikusai az ő emléküket és sorsukat is tiszteletben tartva, a "gyűlöletbeszéd" által ihletett publicisztikai rakétáikat a neoleninisták ellen is lövöldöznék a kormánylapokban - más szóval: tisztességesebb volna, ha azonos vehemenciával óvnák a társadalmat mindkét irányból érkező szélsőségtől.