Apellator
2003.11.20
|
|
0 0
149
|
Szerintem ritkán engednek igazán sokat a meghirdetett árból. Az autóknál szokásos 10 % alkuérték a lakásoknál szerintem nem igazán működik, itt ugyanis milliós nagyságrend általában ez. Az enged inkább viszonylag sokat, aki még nemrég hirdeti a lakást, magasra srófolt áron. Aki már többszöri hirdetésre már eleve sokat ment le a kezdeti elképzeléséhez képest, az azt az árat már tartani akarja. Ez amiatt van, hogy lakáseladók többsége nem szorul rá, hogy eladja a lakását, csak éppen tervez(get) egy váltást, ami nem létszükség számára. Aki tényleg akar valamit (esetleg muszáj neki menni), és nem akarja húzni az időt, azzal nyilván jobban lehet alkudni - de szerintem ők vannak kevesebben.
A másik pedig az, hogy úgy látom, mintha kifejezetten MOST, az utóbbi másfél hónapban mentek volna fel az árak, és elég rendesen. Legalábbis a belső kerületekben ez a szitu. Ami augusztus-szeptember környékén 12 millió volt, az a 70 nm körüli kategória most elindult a 14-15-16 irányába, míg a kisebb lakások ára szerintem nem változott ekkorát. Aki 16-os, túlzónak tűnő irányárat ad meg, az tutira nem fogja odaadni 12-ért a kéglit. Úgy látom, hogy irgalmatlanul lecsökkent a kínálat ezalatt az időszak alatt, a kereslet pedig a kisebb lakások felől szerintem tolódik a közepes méretűek felé. Erről még egy ún. "szakember" sem beszél, de én, aki közepes méretűt kerestem most, ezzel a szituval találkoztam. Kifogyott ez a kategória rendesen. |
Előzmény: Taip (148)
|
|