Math,
Szóval a "flame" után visszatérve a témához:
Képzeljük el az intelligenciát mint egy truecolor színskálát.
Ha globálisan beszélünk róla akkor semmiképpen sem mondhatjuk hogy az intelligencia csak piros, mert a logika piros.
Intelligens gondolatrendszerek ezért létezhetnek elvileg úgy is hogy meg sem pöccentik a logikusság tartományát. Ott nem a logikai igazság a dolgok "működésének" kritériuma.
(a meditációról szóló részben ilyesmit szerettem volna feszegetni)
Tegyük fel hogy ilyen a hit is.
Ekkor a logikus gondolkodás nem tudja igazolni, cáfolni, de attól még a hit lehet intelligens rendszer, ami működik.
A logika számára viszont csak kinyilatkozatásokat tud tenni.
Egy ember számára aki nem képes a logikus gondolkodásra, a logikai eszmefuttatások végeredménye is ugyanolyan kinyilatkoztatás. És mivel nem képes logikusan gondolkodni, nem járhat utána addig amíg meg nem tapasztalja a logikus gondolkodást. Amikor azt mondom hogy a hit megértéséhez tapasztalj meg más gondolkodási formákat, ezért mondom.
Én betegségnek azt titulálnám ezen a téren, ha valakinek valamelyik területen az IQ-ja abnormálisan alacsony.
Ha a különféle intelligencia területre épülő szakterületek hajlandóak lennének összedolgozni, (gusztustalan turmix) akkor kaphatnánk igazán jó képet arról hogy mi a helyzet e téren.
Akkor megszűnne ez a "sávos látás" és egy folyamatos, valósághoz közelebb álló képet kapnánk a világról.
Üdv,
Traf.