VIOLA_ Creative Commons License 2003.11.11 0 0 6
ZTE-PMFC 1-4
Habár nem a klasszikus első meccs kategóriájába tartozik, mivel átéltem ezelőtt egynéhány csatát, a mai napig kitörölhetetlen emléket hordoz bennem ez a tavaszi délután. Valószínűleg a valamikori kezdet rendszerességébe hozhatott ez a siker egy óriási lökést, amelyet még jópár benyomás megtoldott eztán, kitartásul a /sajnos azóta megtapasztalt/ nehezebb időkre.
A ZTE rögtön az elején egy ollózásos góllal talált be. Ezt rövid időn belül kiegyenlítettük, és azt hiszem, a félidőben 1-3-al már mi fordultunk - egyértelműsítve azt, hogy itt és ekkor szóba sem jöhet más, mint a 8000 ember előtti nem várt, és legalább ennyire meglepő arányú vendégsiker.
A hazai szektorban ültem apámmal, ehhez képest elég bátran kiabáltam bele a levegőbe a góóóólokat.:-)) Az őszinte öröm pillanatai voltak ezek.

A másik "kiindulási alapom" a Diósgyőr-PVSK bajnoki döntőhöz köthető, mely nagyjából a fenti meccs időszakából származik. Úgy tűnik, ezek a pillanatok voltak számomra a legmeghatározóbbak, a két csapathoz kötődés ekkoriban hagyhatott bennem egy egyszer és mindenkorra érvényes nyomot.
Egészen furcsa érzés volt a csapattal egyidőben megérkezni a csarnokhoz. Eközben néhány, már ott tartózkodó, kissé elbizakodott helyi ejtett néhány megjegyzést a száz körül kapott kosarakról. Szinte látom magam előtt, ahogyan erről tudomást sem véve lépünk be a csajokkal együtt a bejáraton.
A lelátó megtelt a kezdésre, és rövid időn belül két gyors góllal 4-0-ra mentek a hazaiak. Forrósodott a hangulat, és hát már ekkorról rémlenek azok az oda nem illő rigmusok. Ebben a szezonban 3-0-al nyertük a bajnokságot. Így azt gondolom, nem szolgálok senki előtt meglepetéssel, ha azzal folytatom, hogy a magunk javára fordítottuk a meccset - úgy, hogy a végső dudaszó közeledtével a mi szurkolóinkat lehetett hallani, már ők skandálták /a lelátókról azóta szinte teljesen eltűnt/ "százat nekik!"-rigmust!

Talán érthető, ha különös érzés fog el, ahányszor ezekhez a stadionokhoz /esetleg csarnokokhoz/ sodor hosszú évek után ismét a sors.