negyvenketto Creative Commons License 2003.10.27 0 0 10
Nos megvolt a Közgyűlés a Baumag tagjainak részvételével.
Az első közgyűlésre 10:00-kor került volna sor, de mivel nem volt határozatképes, /50%-9000 Fő kellett volna/ egy megismételt közgyűlésre került sor, amely a létszámtól függetlenül határozatképes. Azt mondták, hogy 7000 fő volt, de szerintem nem voltunk annyian. A SYMA (volt SAP) csarnokban volt a rendezvény.
Az elején már éreztem, hogy a felkészültség hibádzik, illetve a leplezett idegességet a Balázs László csapatában.
Az emberek bizakodtak, mások idegeskedtek, de alapjában jól tűrték az aránylag gyors beléptetést, amely így is eltartott az eredetileg kihirdetett kezdést követő 1 órát, mely alatt technikai szünetet, illetve nyugtató zenét élvezhettünk.
Miután mindenki beért megkezdődött a Közgyűlés.
Először hallhattunk egy elnyújtott zavaros bocsaánatkérést, hogy miért nincs elég szék, s vagyunk beterelve, mint a barmok a karánba. Majd belekezdtünk az érdemi kérdésekbe.

Elmondta az elnök, hogy milyen okok vezettek a jelenlegi helyzethez.
Véleménye szerint a kóbor szövetkezetek (vertical, stb) létrejötte, a reklámozás megtiltása (jogszabályi változás), illetve a sajtó és egyéb meg nem nevezett csoportok lejárató hadjárata vezetett ide.
Véleményem szerint a kóbor szövetkezeteknek, illetve a sajtónak is van szerepe, de nincs felelőssége abban, hogy a pénzét nem kaphatja meg 18000 ember!!!

A fentiek után került sor a szavazásra arról, hogy elfogatdjuk-e ezt okoknak.
nagyon ügyesen az alábbi tartalmú szöveget fogalmazta meg az elnök:
"A Baumag szövetkezet és a tagok közötti adásvétel mindig rendben működött" (Ezt én nem fogadom el, mert akkor nem lenne Közgyűlés most...

"A Baumag gazdálkodásától elkülönülő okok kizárólagos következménye a jelenlegi helyzet. Amely a sajtó, a kóbor szövetkezetek, illetve a jogszabályi változatok összessége". Ez sem elfogadható, mindegyik előmozdította azt, hogy több ember vegye kia pénzét, de nem ezek a kizárólagos okok, a legfőbb ok, hogy a Baumag vezetése a pénztartalékainak fogyását nem reagálta le, augusztustól októberig hagyta, hogy felélje a szövetkezet a tartalékokat, most már csak ingatlanok vannak, illetve cégek, nincs készpénz fedezet.

Azt, hogy a fenti okok kizárolagosan ololhatók a jelenlegi helyzetért sikerült kihúzatni a tervezetből, de az így sem jelent mást.

Az első szavazás során kiderült, hogy egy A/5-ös lap feltartásával kell szavazni, amit videoval rögzítenek, az elnök megállapítja, hogy igenre, nemre szavaztak-e többen, ha gond van vissza lehet nézni a videoról. Az első szavazás saccra 60-40 százalékban elfogadta azt a határozatot, mellyel a vezetőség mostantól takarózhat...
A szavazás nem volt európai, aki több tulajdonos képviseletében volt nem adhatott több szavazatot, illetve az aki csak úgy bement is szavazhatott egy félbe hajtott géppapírral...
Nevetséges. szerintem egyik szavazás sem volt jogszerű. Véleményem szerint nem volt jól megszervezve a szavazás, s így semmilyen döntés sem lehet jogerős.

2. pontként eldöntöttük, hogy nem lesz egyéni elbírálás, nem lehet egyesével külön kérni a pénzt egyedi kérelem alapján, mindenki egyformán jogosult a pénzére.

3. pontban eldöntöttük, hogy ne legyen felszámolása a cégnek, hanem dolgozzanak ki megoldást a jelenlegi helyzet megoldására.

Közben voltak felszólalások, kértek az emberek pontos számokat, auditált máérleget, eszközök értékét.. de ezekkel nem készült fel az eddigre nagyon zavarttá váló "elnök".

4. pontban a megoldási javaslatokat mutatta be az elnök. Mindegyikhez az kell, hogy elengedjük a tartozást.

- kapunk Baumag kötvényt (PSZÁF hatáskörébe tartozna, 3-6 hó múlva lehetne, de mitér????)
- kapunk Baumag részvényt (kb. 6 hó, speciális engedélyek kellenek, vihetem a tőzsdére majd, de kinek kell???)
- kapunk ingatlan befeketési jegyet (Alapkezelő kezeli a pénzt, a jelenlegi ingatlanok a fedezet, de az ingatlanok csak 60%-ot fedeznek)
- tovább folytatódik a ki és befizetés (speciális opció, ehhez is kell 3-5 hónap türelem)

Ezek után az embereknek elfogyott a türelmük, illetve a bizakodásuk. A tömeg lassan szállingózni kezdett haza, de közben még tartott a Közgyűlés.

Közben szavaztunk még arról, hogy legyen-e szavazás egy másik kérdésben, meg szavaztunk arról, hogy legyen-e felszólalás, vagy menjünk tovább.

Az emberek felszólaltak, bosszankodtak, szembesültek, hogy nem látnak készpénzt mostanság...

Kaptak néhány számot, 18000 tag, 40milliárd betét, 70 milliárd piaci érték (becsült érték, amibe a patak is benne van, meg a feeling a kastélyszállóban, meg az összes cég)

Közben bemuatták a cégeket, az ablakgyártól a téglagyárig.

Amikor az elnök elveszetette az irányítását a közgyűlés felett, s az arcába mondták, hogy nem készült fel, nem hozott mérlegbeszámolót, döntési alapot a fenti 4. pont eldöntésére lassan a dobogóhoz gyalogoltam, megnéztem az elkeseredett tömeget, a zavart elnököt, illetve a fent ülő tagokat.
Amikor egy felszólaló spontán átvette az elnöktől a szavazás irányítását, s megszavaztatta, hogy az elnökség mellett a tagokból választott testület ellenőrizze a tevékenységet, konstatásltam, hogy szétesett a rendezvény, s elindultam haza...

A sajtó nem volt feltűnően jelen, illetve a mai hírekben sem hallottam mi lesz a 18000 ember pénzével.

Jogállamban ilyent nem lehetne megcsinálni, ez legalább hűtlen kezelés, de nem zárom ki a szándékosságot sem.

Hölgyeim, uraim, össze kellene fogni, s együtt megtalálni a helyes megoldást.

Állami szinten pedig elgondolkodni azon, hogy egy ilyen tevékenységet csak megfelelően ellenőrzött keretek között lehessen végezni.

Nem biztos, hogy eléggé összeszedett volt, de ha van kérdés szívesen válaszolok.

42