Sziasztok!

Továbbra is tartom, hogy lennie kéne honvédelmi nevelésnek, ami nem feltétlenül csak a katonai jellegű kiképzést jelenti. Miközben a nemzeti tantervből egyre inkább száműzik a történelmet, úgy gondolom, hogy a jelenlegi tendenciák éppen az ellenkező irányba mutatnak. Nem akarok vitát nyitni a globalizáció kérdéséről, de a magam részéről az ilyen „mellékhatásokból” nem kérek.

A lenti elképzelések megvalósításának egyik legfőbb akadályát én is a motiváció hiányában látom. Azt azért nem mondanám, hogy a történelmünk alapján ne lennének háborús tapasztalataink és szerintem még az 1944 augusztusa utáni harcok is a honvédelem kategóriába tartoztak még akkor is, ha azt megelőző tetteinket az agresszió kategóriájába sorolnám.

A katona motivációjának sok összetevője van. Ezek közül korábban sokat emlegették a hazaszeretetet, ami meglehetősen megfoghatatlan fogalom, főleg manapság. A miniszterünk egyébként kerek-perec kijelentette, hogy a klasszikus értelemben vett honvédelmet el lehet felejteni. A hivatásos (?) katonák, ha kell parancsra kell külföldre mennie harcolni, függetlenül attól, hogy motivált-e valamilyen módon, vagy sem. Irak esetében én bennem például az a tény, hogy még csak most született meg az ENSZ-határozat, eddig egy komoly demotivációs tényezőt jelentett, mert senki kedvéért sem szeretek „megszálló” szerepkörben tetszelegni, akármilyen nagy szakmai kihívás egy ilyen feladat és akármennyit is fizetnek érte.

A hivatásos után azért tettem kérdőjelet, mert ma már ennek a fogalomnak is megváltozott a tartalma. Én, amikor beléptem a seregbe, komolyan gondoltam, hogy az életemet ennek szellemében fogom élni. Erre most közlik velem (és még sok ezer kollégámmal!), hogy egyszerű munkavállaló vagyok és felejtsem el, hogy egész életemben feltétlenül ezt fogom csinálni, mert ennyi tisztre nincs szükség. A gondoskodás egyelőre még mindig ott tart, hogy szükség esetén átképeznek biztonsági őrnek, vagy számítógép-operátornak. Ezek után „túlteng” bennünk a hivatástudat és talán senki sem lepődik meg azon, hogy egyre többen kacsingatnak közülünk a civil élet felé. Természetesen azok, akik meg is tudják ott állni a helyüket, mert vannak annyira kreatívak. Ezek után a hivatásos hadseregről beszélni badarság. Ismérvei alapján inkább zsoldosokról beszélnék, hiszen az erkölcsi ösztönző erők igencsak megcsappantak. Ezzel az erővel az idegenlégióba is beállhatnék. Én még nem érzem magamat annyira európa-polgárnak, hogy ez lelkesítsen, ha meg kell halnom.

Múltkoriban kisebb felháborodást váltott ki, hogy a MH Alaki- és Szolgálati Szabályzataiban el akarják törölni a „honvéd” megszólítást. Pedig, ha a lényeget és a rendeltetését nézzük, akkor ez már nem is honvédség, hanem sokkal inkább Magyar Könnyű Expedíciós Erők néven kéne futnia.

A szolgalelkűségről pedig csak annyit, hogy amíg vezetőink elvárják tőlünk, hogy a bő lére eresztett parancsaikat szó szerint hajtsuk végre és nem képesek áttérni a küldetés- vagy más néven feladatorientált vezetésre (csak a célt határozzák meg, nem az odavezető utat!), addig ne is várjunk mást a katonáktól sem. A vezetésszemlélet egy nagyon-nagyon fontos tényezője a motivációnak. Csak így lehet olyan parancsokat adni (nevezzük inkább feladatnak, vagy küldetésnek), ahol azt is figyelembe veszik, hogy a végén életben maradjon a végrehajtó. A fejekben történő ilyen jellegű váltás nélkül bármiféle haderőreform felesleges próbálkozás, mert a parancsorientált felfogás mellett a legmodernebb technika sem ér semmit. A két felfogás között alapvető különbség az „emberközpontúság”. Talán nem kell vesézgetnem, hogy melyik az „emberközpontúbb”. A küldetésorientált vezetés a kisebb erőkkel rendelkező, nagy mobilitású hadseregek „találmánya” azokkal szemben, akiknek van bőven ember- és hadianyaga, ahol nem számít, hogy „hullik” az ember és az anyag.

Aztán lehetne itt beszélni a többi tényezőről is: szolgálati- és életkörülmények (szállás, étkezés, felszerelés, fegyverzet, stb.), társadalmi megbecsülés, kitüntetések, pénz, objektív értékelésen alapuló előremeneteli lehetőség, stb.

Juhász úr cikkéről csak annyit, hogy amennyire bízott benne az állomány az elején, annyit esett mára a népszerűsége. Gondolom, hogy egyértelmű, hogy ennek mi az oka.

Üdv: Hamburger