"...Képzeletben én is sokszor játszom Rambót, ehhez képest polgári szolgálatos voltam – tehát sorozatlövő fegyver sosem volt a kezemben. Mentálisan lehet, hogy jó partizán lennék, viszont nincsen hozzá kiképzésem. Jó, egy benzinespalackhoz nem kell kiképzés, de nem hiszem, hogy lennék annyira bátor, mint a híressé lett kínai fiatalember a Tienanmen téren, vagy akár a rohamrendőrökre köveket hajigáló tüntetők. Morálisan utoljára jónak az 1848-as forradalom hadseregét tekintem, bennük látok még (lehet, hogy talán idealizált?) önfeláldozást és lelkesedést. Más a kor, és a tömeghadseregek megjelenésével együtt azt hiszem, elveszett jópár illúzió is. Látom a TV-ben a megcsonkított halottakat, karosszékben kényelmesen üldögélve, kezemben sör – megér egy eszme annyit, hogy én is egy legyek közülük? Ha megint ugrok egyet: mostanság igen divatos a mindent átható üzleti szemlélet és individuális nézőpont – racionális alapon elég nehéz önfeláldozni. És akinek gyerekei vannak? Akkor lesz-e jobb szülő, ha feláldozza az életét, vagy ha kimenekíti a családját valami biztos helyre? (És máris ottvagyunk, ahol Hamlet.)..."

Én fegyveres szolgálatot adtam.
Az érdi gyakorlótéren harcászati kiképzésen pusztán kiváncsiságból ki akartam próbálni a PKM-et, így jelentkeztem, hogy a szakaszunkban majd én leszek a géppuskás. Persze a fegyveremet nem adhattam oda senkinek, viszont kaptam mellé egy géppuskát, 3 heveder lőszerrel, és ugye ott volt még az öt tárnyi az AK-hoz.
Szóval úgy néztem ki mint egy elbaszott Doom-emberke, aki a pályán létező összes fegyvert begyűjtötte. Namármost, mivel a géppuskás helye a rajpk mellet a raj élén van, ezért aztán mindig nekem kellett a legtöbbet rohangászni, és a leggyorsabban is.
Átjáróra nyitódj! meg Átjáróra zárkózz!-t gyakorolva aztán mindent megértettem.
Mivel a karabély állandóan a hasam elé esett, így laposkúszásnál mindig verte a pöcsömet, én azonban ennek nem örültem annyira, aztán a PKM csöve persze minden sorozat után forró volt, így nemigazán volt fogása. Minden alkalommal, amikor hasravágódtunk, el kellett kezdeni hemperegni valamelyik irányba, hogy az ellenség nehogy kilőjjön minket, aztán lövöldözés, majd roham és persze megint lövöldözés. Ezután fordulás és vissza. A hasravágódás a filmekben nagyon jól mutat. A valóságban azonban örültem ha nem baszta szét a terdem vagy az arcom egy-egy nagyobb kőszikla, mint tette ezt egyik társammal aki utána két honapig gyengusz meg KK.
A száraz fűszálak állandóan a szememet meg az orromat szúrkálták, a bogarak meg a torkomban hepajkodtak, az izzadságtól szétfolyt álcázófestés, meg a lőporfüst úgy marta a szememet, hogy alig láttam valamit.
Ekkor értettem meg, hogy én valószínüleg az első kanyarban kapnék egy szép sorozatot és végem.
De aki ezt nem élte meg az ezt nem tudhatja.
Az AK-63D vaklőszerrel és élessel való tüzelése közt nincs akkora különbség, de a PKM esetében már igen.
A PKM igen könnyű, a leírások szerint a világ legkönnyebb 7.62-es géppuskája, akkor én ezt még nem tudtam, de az egyből feltűnt, hogy sújra nem az a kimondottan nehéz fegyver, csak hozzám hasonló amatőröknek nehéz rajta egyből megtalálni a jó fogást. Csobánkán már nem volt gond, félkézzel is ment a hosszú sorozat, az más kérdés, hogy ennek semmi értelme, csak ökörködésből csináltam amikor helyiségharcot gyakoroltuk a harciösvényen, és ben kellett lődözni az ablakon. Élessel már nem lett volna olyan egyszerű.
A bakancsom talpa ferdére és tükörsímára volt taposva, szerintem én lehettem a harmadik tulaj. Ennek volt előnye és hátránya.
Az előnye, hogy egész végig kényelmes volt, míg azoknak akik újat kaptak, véresre törte fel a sarkukat, talpukat.
Hátránya rögtön Érden mutatkozott meg, ugyanis én produkáltam a leglátványosabb eséseket, főleg az agyagos szélü lövészárokból való kimászás, meg bemaszás során.
Először a Tüzérégi támadás! vezényszónál a saját lőállásomból a köztes folyosó felé rohanva estem egy kurvanagyot fejre, a többiek meg rám. Ezután feltápászkodva rohantam az óvóhelynek kijelölt részre, és utolsóként beérve a vizes füvön akkorát estem a hátracsúszott tártáskára, hogy csillagokat láttam. Többiek meg jót röhögtek az "alakításom" láttán. Két ekkora esés kb 20 másodpercen belül.
Két napig csináltuk, plusz egy héttel később még két nap Csobánka, ez így leírva nem sok, de nagyon nagy élmény volt.
Ami viszont a lényeg: Nem kell feltétlen egy orvlövész, hogy a hozzám hasonló botcsinálta "Rambók" hősi halált haljanak.
Sőt! Éles helyzetben nem egyszer fordult elő, hogy mi magunk okoztuk volna egymás halálát!

Más.
A 9x39-es SP-5-ös és SP-6-os lőszerek sokkal hatékonyabbak mint a 9x19-es Luger, kb a 44-es Magnum erejévek egyenlő. 16-17 grammos lövedék 150 m-ig iszonyatos.