Hamburger Creative Commons License 2003.10.03 0 0 272
Egy ujabb cikk a www.honvedelem.hu-rol:
"- Nem lesz drasztikus, a honvédség egészét érintő létszámleépítés a haderő átalakítása során - közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerdai, székesfehérvári sajtótájékoztatóján. „A hivatásos haderő létrehozásával a következő években a Magyar Honvédség lesz az országban az egyik legnagyobb munkaerő-felvevő” mondta a miniszter, majd hozzátette, hogy az átalakítás eredményeként finanszírozható, takarékos, a kor követelményeinek megfelelő hadserege lesz az országnak.

Míg az átalakítás eredményeként a Magyar Honvédség két parancsnokságán - a légierőnél és a szárazföldinél - 15 százalékkal csökken a vezetői státusok száma, az alárendeltségükben működő szervezetekben összességében növekedni fog a létszám - mondta Juhász Ferenc.

A honvédség egészét érintő személyi változások nem haladhatják meg az ezer főt. Az átalakítás során főként azoktól válnak meg, akik nem vállalják az átszervezéssel együtt járó következményeket, így például a lakhelyváltoztatást. A miniszter hozzátette, hogy a honvédségnél jóval kevesebb szerződéses és hivatásos katona van, mint amennyire az önkéntes hadsereg megteremtéséhez szükség lenne, így „a hivatásos haderő létrehozásával a következő években a Magyar Honvédség lesz az országban az egyik legnagyobb munkaerő-felvevő”.

Az átalakítás kérdéseivel kapcsolatban nem a politikusok, hanem a katonák szakmai álláspontját vették figyelembe - jelentette ki a miniszter, majd hozzátette: a cél az, hogy az átalakítás eredményeként finanszírozható, takarékos, a kor követelményeinek megfelelő, erősebb, mozgékonyabb, megbecsült hadserege legyen az országnak.

A kormány támogatja és jóvá is hagyta az átalakítás célkitűzéseit, többek közt azt, hogy 2005 nyarán szűnjön meg a sorkatonai szolgálat - mondta a miniszter.

Juhász Ferenc a sajtótájékoztatót megelőzően megbeszélést folytatott Warvasovszky Tihamér polgármesterrel a védelmi felülvizsgálat által Székesfehérvárt, a Magyar Honvédség Szárazföldi Parancsnokságát, valamint annak alárendelt alakulatait érintő feladatokról. A miniszter kijelentette: „Székesfehérvár katonaváros volt, ma is az, és a jövőben is az marad"."

Ezzel is van nehany problema:

A rendörseg letszama nagyobb lesz 2006-ban, mint a MH, tehat nem a MH lesz a legnagyobb munkaado. A munkaeröfelvevövel ez nem azonos, de ha belegondolok, hogy a szerzödesesek többsege 1,5 - max 2 ev utan le fog szerelni, ha masfel evente külföldi misszioba kell mennie, akkor az nem igazan lesz sokkal költseghatekonyabb, mint hajdanan a 1,5 eves sorkatonai szolgalat! (Ket misszio utän meg a nemeteknek is tele van a hocipöje a viszonyokkal!)

Ha ilyen kis mertekü lesz a szemelyi leepites, akkor hogy fogunk 3 ev alatt meg 10 000-rel kevesebben lenni? Az evi "termeszetes kiaramlas" jo, ha 100 fö körül mozog! A leepites elsösorban a hivatasosokat, ott is fökent a tiszteket fogja erinteni, akikböl meg mindig ezrekkel több van, mint az elöiranyzott! Harom ev alatt evente kb. 1000 tisztet kene leepiteni. Ennyire rosszul informalt lennek?

Tiger! En nem vagyok az ellen, hogy hulljon a fergese, csupan a velemenyeket kerdeztem! Mellesleg a szemelyi ertekeles 20 szempontja közül kb. 17 teljesen az ertekelö szubjektumatol függ. Igy fordulhat elö, hogy egyes helyeken csupa "szuper" katonak vannak (120-bol mindenkinek minimum 100-110 van!), mig ahol komolyan veszik az ertekelest, ott az atlag 80 pont körül mozog.

Mas: A törtenelemben meg nem lattam olyan regularis hadsereget, amely eredmenyesen tudott volna harcolni irregularis erök ellen. A terroristak fogalmarol mar valahol vitatkoztunk. A szerb szabadcsapatokat en nem sorolnam ide! Mas a terrorista es mas valakit terrorizalni!

Mas: En sem nevesitenek egyetlen tamadot sem. Nekünk potencialis szamokkal es lehetösegekkel kell szamolni. A cel az lenne, hogy olyan rendszer jöjjön letre, ahol egy hatekony tartalekos- es mozgositasi rendszerre epülve megfelelöen kikepzett es felszerelt területvedelmi rendszer barmikor ki tudna egesziteni a sokat emlegetett korszerü es azonnal reagalni kepes, kis letszamu "hivatasos" hadsereget. A kiegeszites ezen rendszer azert is fontos lenne, mert a tervezett 7 zaszloalj meglatasom szerint nagyon keves lesz a tervezett 1600 fös allando külföldi missziokra. (7 zaszloalj kb. 6500 harcolot jelent, mig az 1600 föt harom valtasban kell elkepzelni, amit minimum 4800 fö. Ezek mellett a többi itthoni leterheltsege is olyan mertekü lesz, ami nagy fluktuaciot feltetelez. Valamiböl meg kell oldani az esetleg adodo itthoni feladatokat is (terroristak elleni objektumvedelem, katasztrofaelharitas, hogy olyanokrol ne is beszeljünk, mint kikepzes, stb.)

Üdv: Hamburger

Előzmény: corporal (271)