Hoop Creative Commons License 2003.09.29 0 0 251
több néven is hozzászólsz a témához, talán azt a látszatot próbálva kelteni, mennyien kiállnak mögötted.
Légyszíves keresd ki azt a hozzászólásomat, ahol saját állításomat erősítem meg!
A lányom azért nem szólalt meg, mert a regisztrálás után nem hozta fel a témát, ha a géphez ült mást csinált. Én meg nem szólítottam fel, hogy tegye. Eleve nem értettem egyet azzal, hogy ide írjon. De rábíztam.
A gyereket nem a magyar horror egészségügyben kezelik. Viszont az itteni (intelligens) orvos helyesli, hogy nem fogadjuk el alapból, amit ő mond, hanem konzultálunk több helyen, mielőtt egy-egy lépésnél döntünk. Partnernek tekint minket, ami tudom, hogy otthon nem szokás és furcsa.
Igen, van olyan kórház, ami megfelelt nekünk. Ott nem állt rendelkezésre az a műszer, ami ehhez a vizsgálathoz kellett, így kerültünk a Bethesdába.
A TB-t évek óta saját zsebből fizetem. A nyugdíjjárulékot is. Lehet keresgélni az álladat.
Mellékesen közlöm, hogy a gyerekeknek állampolgári jogon jár az ellátás. Így biztosítva van, hogy az alkoholista munkanélküli gyereke is mehet a Bethesda csodás játszóházába éjszakázni.
A terjesztésen pedig erősen gondolkozom. Pont a te megjelenésed miatt.
Előzmény: ha5nx (247)