occy Creative Commons License 2003.09.26 0 0 363
Nem tudom, mi lenne vele a kertben. Tiltott jelképként akár el is kobozhatnák, de "magától" is összetörhetne, vagy eltűnhetne egy éjjel.

Itt a marosvásárhelyi volt Bem-szobor és története.



"1919. március 28-án szomorú reggelre virradt a város polgársága. A főtéren lévő szobrokat vandál kezek az éjszaka folyamán ledöntötték, összetörték. Lerombolás után a Bem szobor sérülten a Városháza udvarára, majd pincéjébe került, közel 10 évre. 1926 májusában Székely Károly Budapesten élő szobrász-művész a Magyar-lengyel Egyesület nevében kéri a polgármesteri hivatalt, hogy engedélyezzék a szobor lefényképezését, mert egy 62 cm nagyságú Bem szobrot szeretne készíteni, de kérését elutasították. 1928-ban a román állam elhatározta, hogy a szobrot átadja Lengyelországnak. A város magyarsága mindent elkövetett, hogy megakadályozza az ajándékozást, de végül a román külügyminisztérium sürgetésére és nyomására 1928. november 2 - án jelentik, hogy a szobor átadásra került, és törölték a város leltárából. A kisebbség-ben lévő magyar tanácsosoknak nem sikerült megakadályozni, de egyes feljegyzések szerint érvénytelen körülmények között született a döntés, mivel a tanácsülés határozatképtelen volt. 1942. november elején Marosvásárhelyre és Székelyföldre látogatott Bem tábornok dédunokaöccse Bem Kosban Vladimir. A Város-házán érdeklődött a szobor sorsa felől, mert az Lengyelországba soha nem érkezett meg. Bukarestben nyoma veszett az emlékműnek."

Előzmény: bibercalmero (362)