ajameg Creative Commons License 2003.09.25 0 0 187
Kedves Hoop!
Mivel úgy látom, ebben a témakörben (ez talán szebb, mint a "topik", még akkor is, ha azt használják többen) jobbára a negatív vélemények és indulatok szaporodnak, ezt szeretném ellensúlyozni. Magam többgyerekes apa és még több unokás nagyapa vagyok. A gyermekeim még az "átkosban" voltak olyan korban, akikkel a Bethesda elődje foglalkozott. A gyerekorvosok kényszerű látogatása során szerzett tapasztalatimat sorra véve nem állíthatom, hogy mindegyiket javasoltam volna az orvosi Nobel-díjra, de kirívó esettel nem találkoztam, pedig én néhányszor elveszítettem volna a türelmemet fába szorult féregként ordító, hadonászó, verekedő csemetém miatt. A várakozási idők akkor sem voltak rövidebbek, legfeljebb nem választhattam, hogy hová viszem a gyereket, hacsak nem vastag pénztárcával indultam. Az pedig már akkor is lapos volt, mert akkor lopták (herdálták?) el azt a pénzt, ami ma is hiányzik az egészségügyből. No, túl vagyunk rajta, de ne feledjük, mert ettől ugyan nem lesz jobb kis hazánk egészségügyének állapota, de legalább megértjük, miért tartunk itt.
Az unokáimmal szerzett tapasztalataim viszont frissebbek, jobban tükrözik az aktuális valóságot. Jó néhány hónapja volt alkalmam megtapasztalni a Bethesda kórház, ezen belül az Ilka utca vendégszeretetét. Ezt szó szerint, és nem gúnyosan kell érteni. Az egyik unokám kruppos rohamot kapott, én vittem be őket éjnek (estének) idején, mármint a gyereket és az édesanyját. Egészen röviden: mérhetetlen szeretetet, gondoskodást, törődést, odafigyelést tapasztaltam. Ez már a felvételnél kezdődött és folytatódott az osztályon. Az ügyeletes dokinéni is és a nővérek is a sajátjukként foglalkoztak a kezelés ellen kézzel-lábbal tiltakozni próbáló gyerekkel. Bizonyára "rossz" műszakot fogtam ki, mondhatná valaki. De ugyanezt tapasztaltam másnap is, amikor bementem meglátogatni őket, és ez már nem lehet véletlen... Jó, persze, mondhatja valaki azt is, hogy azóta kicserélődött a személyzet, de ezt azért nem nagyon hiszem, mert nemcsak az ápoló személyzetből sugárzott ez a hozzáállás, hanem a nem túlságosan gazdagon "díszített", de tiszta, magyar kórházi körülményekhez képest barátságos épületből is. Ja, igen, az teljesen természetes volt, hogy a mama is ott maradhatott, látszott, hogy ez nem kivétel, föl vannak rá készülve.
És nemcsak a Bethesdával voltak ilyen tapasztalataim. Három évvel ezelőtt egy nekem nem túl jelentősnek tűnő panasszal mentem el a családorvosunkhoz, akinél egy óránál kevesebbet csak akkor kell várni, ha eltévesztem a rendelési idejét, és a váltótársa rendelése idején tévedek be. A doki vizsgálat után először mérhetetlenül leszúrt, hogy miért csak most jelentkeztem, majd még hazaengedett a pizsamámért, utána mars a kórházba, ahol utoljára 5 éves koromban voltam, amikor a mandulámat vették ki. Hát, sokáig tartana minden objektív és szubjektív tapasztalatomat leírni, itt csak inkább a "topikhoz" szorosabban kapcsolódókat írom le. Azóta már ismételten voltam bentlakó vendég ugyanabban a mérhetetlenül lepusztult, sivár, visszataszító (világvárosi? hiszen azt építjük-építik, nemde) épületben, és rendszeresen vissza kell járnom kontrollra. A várakozási idők nyugdíjasoknak valók, ezt talán nem is kell mondanom. DE!!! A bentfekvés és a kontrollvizsgálatok során is én csak azt tapasztaltam, hogy ott mindenki meg akar gyógyítani engem, pedig idáig nem azért nem adtam soha senkinek egy fillért sem, mert a fillért kivonták a forgalomból... Nem mondom, hogy minden nővér arcán a folyamatos üdvözült mosolyt láttam, meg amikor megböktek (igencsak sűrűn), volt olyan, akinél onnan vettem észre, hogy megtörtént, hogy továbbment, a másik meg többszöri próbálkozásra találta csak meg a szerintem gyönyörűen kéklő vénámat, de az összbenyomásom a már említett volt. A bentfekvések alatt láttam, mennyit, és milyen körülmények között dolgoznak az orvosok és a nővérek. Hogy mást ne mondjak, a "futásteljesítményüket" az olimpián is díjaznák. Ezt csak két módon lehet csinálni: elhivatottan vagy kényszerűségből. Bizonyára mázlim volt, de az utóbbiak esetében is a már említett hozzáállást tapasztaltam. A kontrollok alkalmával gyakorlatilag mindig úgy van, hogy a délután 6-kor "befejeződő" rendelés este 7-kor még vidáman zajlik, már amennyire ilyenkor vidámkodni van kedve a reggel óta türelmetlenkedő, néha erőszakoskodó betegekkel foglalkozó, kimerült dokinak és asszisztensnőnek. Az pedig nem nagyon látszik rajtuk, hogy mérhetetlenül meggazdagodtak volna a paraszolvencián, mert például a doki gyalog (BKV-val) közlekedik, egy nem tegnap készült válltáskával, a középkorú asszisztensnő sem a divatlapból lépett ki, csak éppen tiszta, rendes, és figyelmes.
Egyszóval: minden bizonnyal vannak olyanok (is) az egészségügyben, akik megszolgálják a Mengele nevet, és a környezet olyan, amilyen, de vegyük észre a hivatásukat esküjükhöz híven gyakorló "dolgozókat" is, a körülmények láttán pedig ne feledjük, a mi zsebünkből nem ők lopták el azt a pénzt, ami ma annyira hiányzik.
Előzmény: Hoop (-)