Mi már kb. 1,5 éve kertesházban laktunk, amikor "lett" egy kutyánk. 1,5 évig küzdeni kellett Anyámmal, aki hallani sem akart kutyáról.
A sors úgy hozta, hogy pont ő (mármint Anyám) vette észre a mi kis Kutyikánkat, aki akkor még egy lesoványodott, testileg-lelkileg összetört kóbor jószág volt. Anyám kezdte eteni, itatni, és így szépen beszoktatta hozzánk, a mi kertünkbe. Azóta imádjuk őt (Anyám minden reggel a kutyát is külön üdvözli és elválszthatalanok!). Azóta megszépült, gyönyörű selymes a szőre, és egészen rendbejött lelkileg is. Mostmár egy boldog kutya, mi pedig boldog kutyatulajdonosok!