(budai-)H.G. Creative Commons License 2003.09.16 0 0 4431
"A Nagy-Mocsarast nem sikerült megtalálnom. Több, mint egy órányi komoly bozótharc és kevergés után feladtam a keresését.(A térképen nincs rajta a pontos helye, csak a neve. Az igazolólaphoz adott mellékleten pedig csak ennyi van: "A NAGY-MOCSARAST a Tégláskőtől délre lévő piros háromszög jelzésen nyil jelzi. Még a Cicés-rét előtt találjuk meg.") A környéken a Cicés-rét és Fehér-kút között a P- jelzés ráadásul a 2001-es térképtől eltérő nyomvonalra lett időközben áthelyezve. Nem egy felelmelő élmény erre útközben, a Nagy-Mocsaras keresése közben, ott helyben rájönni.."

Azon a környéken ésszerűsítették a jelzéseket. A P régi nyomvonala erdőírtások következtében járhatatlanná vált. Ezért helyezték rá részben a P háronszög útvonalára, így az jelentősen lerövidült (valamint kiiktatták a hatalmas tiszteletkört a Téglás-kő és a Cicés-rét között). A Nagy-Mocsarast úgy lehet megtalálni (nekem 98-ban is csak második nekifutásra sikerült, véletlenül akadtam rá), hogy a Cicés-rét K-i széléről (ott, ahol az új P a Téglás-kő felől kiér a fenyvesből, a déli irányba, a fenyves szélén vezető úton kell haladni (régen ez volt a piros háromszög, de akkor is elég hiányosan volt jelezve, amikor még létezett), majd balról elfogy a fenyves, átveszi a helyét egy tarvágás. Itt nem kell az úttal balra elfordulni, hanem egyenesen kell déli irányba továbbmenni. A csúcs a Sólyom-kővel egyvonalban, attól keletre található (mintha a térkép jelölne ott sziklákat, de erre nem emlékszem pontosan).

Előzmény: efemm (4400)