A munkahelyi körülményeket, az eü-ben kapott vérlázítóna alacsony fizetéseket és minden egyéb, a személyzet rossz közérzetét megalapozó körülményt aláírok, tudom, hogy ilyen. De kérem szépen: én, aki terméket állítok elő és azt mondják nekem, hogy ennyit tudunk fizetni, mondd meg, hogy ennyiért megcsinálod-e, vagy ennyiért milyen minőségben, mennyire gyorsan csinálod meg, válaszolhatok, hogy ennnyiért nem, vagy rondán, vagy lassan.
De emberéletnél ez nem kérdés, és nem is lehet az anyagi motivációtól függővé tenni a dolgot. Képzeljük csak el az alábbi párbeszédet:
"– Professzor úr, én ezért a lágyéksérv műtétért csak 10 ezret tudok fizetni.
– Semmi baj, kedveském, a heget majd nagy-nagy öltésekkel varrjuk össze, nem kötözzük át mindennap, hanem mikor el tetszik menni, de három nap múlva, a gennyedző, a háromnaposkötés alatt bepállott sebbel haza tetszik ám menni, ja meg elfelejtettem, ennyiért nyista post op. örző, ébredni tetszik, majd ahogy sikerül, egy kis hányás után kicsit felszakad a seb is, ja meg nem tudunk egészen sterilek sem lenni, hát tetszik érteni, ennyit nem tudok a műtőssel, meg az altatóssal megosztani, de persze, ha nekik is tetszene fizetni, hát majd meglátják mit tehetnek, ja meg hát azt el is felejtettem mondani, hogy három beteg van, aki százezret ad, úgyhogy először őket operálom, aztán elmegyek egy kongresszusra, úgyhogy egy hónap múlva érek rá, addig tessék venni sérvkötőt, a készítővel majd meg tetszik egyezni."