Azt hiszem nagyon egyetértek veled. Nem akarom mellékvágányra terelni a témát, de ez a "behúzom a farkamat" elv tipikusan jellemző a magyar társadalomra. A magyar mindent benyel, és közben nem veszi észre, hogy éppen ezzel árt magának a legtöbbet. Az ilyen orvos/nővér eleve nem alkalmas a feladatára, így hiába reménykedünk abban, hogy tűréssel majd egy újabb esetnél jobb lesz. Eleve induljunk ki abból, hogy az említet eseteket sem előzte meg "balhé", és mégis így viselkedtek. Akkor mégis miért gondoljuk, hogy később ez jobb lesz attól, ha nem tesszük szóvá a jogos sérelmeinket ? Nekem a gyermekem az eslő, és ölni tudnék érte. Ha az én gyerekemmel történne meg hasonló eset, én akkora balhét csapnék, amekkorát legális keretek között csak tudnék. Rádiók, TV-k, újságok, megkeresném a naplót is, a különböző szerkesztőségeket, a jogvédő irodákat, a szakmai szervezeteket és minden fórumot, amit csak lehet. Hát nehogymár néhány 20 éves csitri p*csa szórakozzon a gyerekek egészségével. Az okozott lelki sérülésekről nem is beszélve. Nem szabad hagyni semmit, mert ezek az emberek nem istenek, és nem a feletteseink. Én mindíg rosszul vagyok, amikor az orvosi rendelőben, vagy a kórházban hallom az embereket az orvossal beszélni. "Drága aranyos doktor úr, elnézést hogy zavarom, de ha nem haragszik meg érte drága aranyos doktor úr, segítene nekem valamiben ? Drága aranyos doktor úr.)

Na ettől hányingert kapok. Én is megadom a tiszteletet az orvosoknak (de csak annak aki ezt megérdemli, mert számomra a fehérköpeny nem egyenlő az orvossal), de túlzásokba se essünk azért. Az egészséges és intelligens tiszteletadás nem egyenlő, a nyálas benyalós hízelgéssel, istenítéssel. Csak sajnos a legtöbb ember ez utóbbit választja, és éppen ezért érzik magukat félistennek. Minden tiszteletem a kivételeknek és azon orvosoknak, akik valóban orvosok. A tapasztalatom pedig az, hogy azért ez utóbbiak vannak többségben, legalábbis nagyon remélem.