Na, hogy ne csak off legyek, jöjjön egy on:

Bertók László
Ki kérdez?

Ki kérdez? Ki néz rád üres,
beesett szemekkel, mintha
rajtad múlna az élete? Sőt,
rajtad a pillanat, ami a
világ? Ki nehézkedik a
libikóka túlsó végén, hogy
akárhogyan is, de lenyomja,
mert a saját érdeke is, hogy
fent, vagy legalábbis megint
magasabban légy? Kit akarsz
segíteni, ha másként nem is,
legalább úgy, hogy a lábaddal
ellököd magadat a földtől, s
ha fönt vagy, izegsz-mozogsz,
nehezíted a tested, hogy
lehuppanj megint, hogy ő,
hogy ő is fölemelkedjék?
Miért, hogy lent is, fönt is
csak úgy van értelme, ha
ketten vagytok, ha mindketten
nekifeszültök, ha fölfogjátok,
hogy egymás hangja, tekintete,
szándéka, szárnya nélkül
senkik vagytok? Fönt is, lent is.
Miért, hogy akkor is
visszakérdezel, ha úgy érzed,
nincs veled szemben senki, ha
minden ott van a szemed mélyén?